Külön tüntetnek a tandíjellenes diákok

Vágólapra másolva!
Megtartja csütörtökre meghirdetett tandíjellenes demonstrációját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Mivel a diákok demonstrációjához eredetileg lefoglalt Kossuth teret időközben elfoglalták a kormányellenes tüntetők, a hallgatók a szomszédos utcában tiltakoznak majd. Az [origo]-nak a szervezők azt mondták, így nemcsak elkülönülnek a Gyurcsány lemondását követelőktől, de biztonságosabb is lesz a rendezvény.
Vágólapra másolva!

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden bejelentette, hogy megtartja csütörtökre meghirdetett tandíjellenes demonstrációját a fővárosban. A tüntetést ugyanakkor az eredeti tervekkel ellentétben nem a Kossuth téren, hanem a térből nyíló Alkotmány utcában rendezik.

A hallgatói szervezet elnökségi tagja az [origo]-nak elmondta, hogy a helyszínmódosítással elkülönülnének a Parlament előtti kormányellenes megmozdulástól. "Nem szeretnénk, ha összemosnának a Gyurcsány-kormány ellen demonstrációval: mi nem a kormányzat ellen vagy egy másik politikai erő mellett tüntetünk, hanem a felsőoktatás valódi reformja nélkül bevezetett tandíj ellen" - magyarázta Schöberl Márton.

Elmondása szerint az áthelyezésnek biztonsági oka is van, a rendőrséggel egyeztetve úgy gondolták, hogy az Alkotmány utca jobban védhető. "Fel vagyunk készülve arra, hogy provokáció történik, de azon leszünk, hogy békés keretek között folyjon le a demonstráció, a résztvevők tartózkodjanak a pártpolitikától és az erőszaktól" - mondta Schöberl. A HÖOK ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy ha kedd-szerdai, most még nem látható események miatt szükséges, akkor a tüntetés elhalasztásáról döntsön.

A Fiatal Baloldal és az SZDSZ-es Új Generáció is arra kérte a hallgatói önkormányzatok szervezetét, hogy tekintettel a hétfő éjszakai erőszakos cselekményekre, halassza el a tandíjellenes megmozdulást. Erre Schöberl Márton az [origo] kérdésére úgy reagált: pár vandál nem lehet ok arra, hogy a békés szándékú hallgatók ne nyilváníthassák ki a véleményüket.