Egymásra mutogatnak a politikusok

Vágólapra másolva!
A kedd esti MTV-ostrom kapcsán egymásra mutogattak a politikusok a Nap-kelte keddi műsorában. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd trágárságait bírálta, Juhász Ferenc MSZP-alelnök a Fidesz előző éjszakai tüntetésben játszott szerepét firtatta, az MDF és az SZDSZ elnöke pedig a kialakult helyzet politikai rendezését szorgalmazták.
Vágólapra másolva!

"Felelőtlen miniszterelnöki politikára az utca felelőtlenül válaszolt" - kommentálta az éjszakai eseményeket Dávid Ibolya kedd reggel az MTV Nap-kelte adásában. Az MDF elnöke szerint a kialakult helyzetre csak a parlamentből lehet felelős választ adni.

A probléma politikai természetű, a politikának kell megoldania Kuncze Gábor szerint is, aki ugyancsak a tévéműsorban beszélt erről. Az SZDSZ elnöke szerint felelős magatartást tanúsított Gyurcsány Ferenc, mivel szembe mert nézni a kialakult helyzettel. A liberális politikus úgy vélte, egyesek a kiszivárgott, "ritka őszinte" beszéd szónoki túlzásait akarják kiemelni, holott nem ez a lényeg. Kuncze szerint össze kellene ülni a parlamenti pártoknak, elfogadni egy nyilatkozatot, hogy nyugalomra intsék híveiket.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a demokráciába vetett bizalom megingásáról van szó, amit Gyurcsány Ferenc lelepleződése okozott, hogy hazudott a választások előtt. Navracsics közölte, a Fidesz akkor sem vesz részt a keddi parlamenti vitanapon, ha azon nem az eredetileg tervezett téma lesz napirenden, hanem az utóbbi napok eseményei. A frakcióvezető ezen kívül a kiszivárgott beszéd trágárságait bírálta.

Juhász Ferenc az MSZP alelnöke ugyancsak a helyzet politikai megoldását sürgette a kedd reggeli tévéműsorban, ugyanakkor a Fidesz tüntetésekben játszott szerepét firtatta.