Pilótahiba okozta a hejcei légi szerencsétlenséget

Vágólapra másolva!
Nem kapcsolta be a magasságmérő műszert a januárban Magyarországon szerencsétlenül járt szlovák katonai szállító repülőgép pilótája - jelentette be pénteken este az egyik szlovák kereskedelmi televíziónak nyilatkozva Mikulás Gardecky, Szlovákia katonai főügyésze.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
A tragédia színhelye

A pilóta mulasztása okozta januárban a szlovák katonai szállítógép tragédiáját; mivel a magasságmérő műszert nem kapcsolta be a gép a Hejce közeli Borsó-hegynek ütközött. Noha a zárójelentés teljes szövegét csak azután teszik közzé, ha azt már a légi szerencsétlenség negyvenkét áldozatának hozzátartozói is megismerték, a főügyész a balesetet előidéző okot pénteken nyilvánosságra hozta. Elmondta: a baleset okait vizsgáló szakértők nem tudták megállapítani, vajon a repülőgép személyzetének többi tagja is részese lehetett-e valamilyen módon a katasztrófa bekövetkeztének. A boncolási eredmények azonban azt igazolták, hogy a baleset váratlanul érte a gép személyzetét, pánik kialakulására nem volt idő.

A koszovói békemisszióból hazatérő katonákat szállító szlovák repülőgép célállomásától, a kassai repülőtértől alig harminc kilométernyire, január 19-én este ütközött neki a magyarországi Hejce község határában álló Borsó-hegynek.

A fedélzeten utazó negyvenhárom ember közül egy 27 éves katona, Martin Farkas csodával határos módon túlélte a balesetet, és néhány hónappal azt követően már gyógyultan térhetett vissza az alakulatához.