Bizottság elemzi a Szabadság téri ostromot

Vágólapra másolva!
Rendőri vezetőkből és szakértőkből álló testület alakult szerdán. A bizottság feladata, hogy kivizsgálják a múlt hétfői Szabadság téri eseményeket, amikor tüntetők megostromolták, majd elfoglalták a köztévé székházát. Az országos rendőrfőkapitány szerint nem a személyi felelősség megállapítása lesz a bizottság feladata, hanem a tapasztalatok megfogalmazása.
Vágólapra másolva!

Szakértői bizottságot hozott létre az országos rendőrfőkapitány a múlt hétfőn az MTV-székháznál történt események kivizsgálására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán. Az öttagú bizottság vezetője Ignácz István dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány. Emellett tagja még két rendőri vezető és két külső szakértő, őket a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, illetve a Rendőrtiszti Főiskola delegálta a bizottságba.

Bene László országos rendőrfőkapitány kedden azt mondta: a székházat védő rendőri egység parancsnokával szemben nem indul eljárás. A szakmai vizsgálatnak nem a személyi felelősség megállapítása ebben a pillanatban a célja, hanem a tapasztalatok megfogalmazása.

Kijelentette: megvizsgálják annak a napnak a teljes történetét, onnan kezdve, hogy elkezdődött a biztosítás, odáig, hogy kedden reggel befejeződött. Áttekintik, hogy a jogszabályi alapok kellően szilárdak-e, és megfelelnek-e a követelményeknek - tette hozzá.

"Az a célunk, hogy a vizsgálat alapján olyan intézkedéseket hozzunk, hogy ilyen esetek többet ne fordulhassanak elő. Amennyiben a szakmai vizsgálat felveti a személyes felelősség kérdését, akkor majd a miniszter úr ezekről dönt" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy miért egy hét késedelemmel kezdenek a vizsgálathoz, azt mondta: az első napokban a legfontosabb az volt, hogy rendet tegyenek. Mostanra konszolidálódott csak annyira a helyzet, hogy már ezzel is foglalkozhatnak - mondta.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn jelentette be, hogy nyilvános lesz az a vizsgálati anyag, amely a köztelevízió múlt hétfői ostroma kapcsán a rendőrség és annak vezetői ténykedését elemzi majd.