Újra indítják a fenyegetőző fideszest

Vágólapra másolva!
Az MDF arra kéri a Fideszt, hogy ne indítsa az önkormányzati választásokon Bagó Zoltánt, aki az a parlamenti választások előtt megfenyegette a demokrata fórum jelöltjét. A Fidesz a politikus indítását azzal indokolta, hogy Bagó számára elég büntetés volt, hogy nem indult az országgyűlési választásokon.
Vágólapra másolva!

Az MDF arra szólítja fel Bagó Zoltán kalocsai fideszes önkormányzati képviselőjelöltet, lépjen vissza az október 1-jei választás előtt, vagy pártja vonja vissza a Bács-Kiskun megyei jelölti listáját, amelyen a politikus is szerepel - jelentette be Karsai Péter, az MDF országgyűlési képviselője.

A Fidesz ugyanis a Bács-Kiskun megyei választási lista második helyén indítja azt a képviselőjét, akit a tavaszi önkormányzati választáson egy MDF-es politikus megfenyegetése miatt léptetett vissza. Az MDF magnófelvétellel is bizonyította a fenyegetést.

Karsai elmondta: ha Bagót nem lépteti vissza a Fidesz, akkor kénytelenek leszünk azt a konklúziót levonni, hogy Orbán Viktor tavaszi bocsánatkérése álságos volt, és ki kell mondanunk, hogy Orbán Viktor hazudott, amikor sajnálatát fejezte ki az ügyért.

Romsics Imre, az MDF Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje március 3-án jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP közös jelöltje, Bagó Zoltán megfenyegette, és a visszalépésre próbálta rábeszélni. A beszélgetésről titkos hangfelvételt készített az MDF-es politikus, melynek részleteit nyilvánosságra hozta.

A Fidesz az eset nyilvánosságra kerülését követően azonnal úgy döntött, visszalépteti a jelöltségtől Bagó Zoltánt, helyette a kalocsai választókerületben Semjén Zsoltot, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét indítja. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az eset miatt levélben kért elnézést Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől.

Font Sándor, aki Bács-Kiskun megyében a Fidesz listáját vezeti, korábban elmondta: Bagó Zoltán a be nem bizonyított gyanúsítás miatt súlyos árat fizetett, mivel képviselőjelöltségét elvesztette, ez a büntetés azonban elég volt számára. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP a Bács-Kiskun megyei közgyűlési választási listáján elindítja Zuschlag Jánost, aki 2004-ben a nyilasterror áldozatainak emlékét sértő kijelentést tett.