Felfüggesztést kaphat legfeljebb a Hír TV

Vágólapra másolva!
A Hír TV weboldalán megjelent cikk szerint a médiahatóság akár be is tilthatja a csatornát az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Az általunk megkérdezett jogászok azonban úgy vélekednek, hogy a legszigorúbb határozat sem szólhatna betiltásról, legfeljebb az adás 30 napos szüneteltetéséről. Liszkay Gábor, a Hír TV elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy szerinte nem volt egyoldalú az általuk közvetített műsor, az ORTT állásfoglalását pedig még nem kapta meg.
Vágólapra másolva!

A Hír TV weboldalán megjelent cikk szerint "a kormány akár be is tilthatja" a Hír TV-t az MTV ostroma idején sugárzott tudósítása miatt. Mint megtudtuk, a televízió jövőjét illető cikk nem saját forrásból, hanem a Magyar Nemzet írása alapján került fel a weboldalra.

A cikkben megszólal Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja, aki időközben az [origo]-nak is eljuttatta állásfoglalását. Szalai vitatja az ORTT szerdán nyilvánosságra hozott megállapításait a Hír TV műsorával kapcsolatban, szerinte a médiahatóságnak nem volt kellő ideje, rálátása és módszertana ahhoz, hogy tudományos alapossággal mondjon véleményt arról, hogy a zavargásokról szóló tudósítások megfeleltek-e a médiatörvény előírásainak.

A médiahatóság vizsgálata szerint a Hír TV tudósítása kapcsán két szabály megsértése is felmerült. "A Hír TV a demonstrációk törvényes kereteiről megfeledkezve forradalmi, háborús helyzetként tálalta a történéseket" - fogalmaz szerdai közleményében az ORTT, amely szerint így a műsor valószínűleg nem felelt meg a tárgyilagos, kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályának, valamint annak az előírásnak, hogy a műsorszolgáltatónak tiszteletben kell tartania az alkotmányos rendet.

Az ORTT állásfoglalása egyelőre nem végleges határozat, hanem egy közbülső megállapítás. Erre az érintett csatorna 3 napon belül reagálhat, majd körülbelül 2 hét múlva születik meg a végső határozat.

Az általunk megkérdezett jogászok szerint, ha az ORTT egyelőre csak feltételesen megfogalmazott megállapításai végső megállapítást nyernek, akkor sem lehet számítani a csatorna betiltására. A legszigorúbb határozat 30 napos felfüggesztés lehet - tudtuk meg az ORTT munkatársától.

"Nem volt egyoldalú a tudósítás" - nyilatkozta az [origo]-nak a kérdéses műsorról Liszkay Gábor, a Hír TV elnöke. Liszkay egyelőre nem kapta kézhez az ORTT tegnapi állásfoglalását, ezért érdemben csak később nyilatkozna róla. Szerinte az MTV ostromáról tudósító minden újságíró nagy pszichés nyomás alatt volt, de szerinte kollégái beszámolói nem voltak kiegyensúlyozatlanok.

Tiefenthaler Eszter