Az álmodozó és a földhözragadt akarja a vízfejet

Vágólapra másolva!
Mindketten tizenhat éve vezetők - egyikük egész Budapest, másikuk Óbuda első embere. Demszky Gábor híres nagy ígéreteiről, miközben sok régóta szükséges óriásberuházás másfél lévtizede várat magára. Tarlós Istvánról viszont úgy tűnik, tizenhat éve alatt nagyot nem ígért - viszont nagyszabású fejlesztésekről sem hallani Óbudán. Demszkyt az SZDSZ mellett a nagyobbik kormánypárt is támogatja, Tarlós pedig függetlenként indul, de a Fidesz támogatásával. Számvetést készítettünk a két rivális tizenhat évéről.
Vágólapra másolva!

Budapest az ország igazi vízfeje, politikai, tudományos, kulturális, ipari és kereskedelmi központ is. Itt él a magyarok közel egyötöde, és itt dolgozik az iparban foglalkoztatottak 16 százaléka. Bőven vannak viszont tipikus nagyvárosi problémák is. Az ország leggyorsabban fejlődő térségeként és a magyar gazdaság motorjaként a vezetéséért való küzdelem tétje nem kicsi. A város több mint 1,8 millió lakója nem egyszer döntötte el az országgyűlési választásokat is.

Demszky Gábor tizenhat éve vezeti a fővárost. Hivatalba lépése óta nem csak a választások idején, hanem körülbelül kétévenként készít átfogó programokat, melyek tele vannak ígéretekkel és egy tökéletes főváros képét festik le. Az ígéretekből általában azonban kevés valósul meg. Demszky az SZDSZ színeiben, az MSZP támogatásával idén ötödször indul a főpolgármesteri címért.

Tarlós István Demszkyvel ellentétben nem az ígéreteiről híres. Óbudán ugyanakkor tizenhat éve nagyobb konfliktusok nélkül kormányoz, és simán nyeri a választásokat. A kerületben ugyan óriási fejlesztési lehetőségek rejlenek, nagyberuházásokról mégsem hallani. A kerületnek fejlesztési terve tavalyig nem is volt. Tarlós többnyire pusztán a nyugodt vezetés ígéretével kampányol, most pedig - függetlenként, de többek között a Fidesz támogatásával - a főpolgármesteri címért küzd Demszkyvel.

A két jelölt - azon kívül, hogy tizenhat éven át újra és újra megválasztották őket - megegyezik abban, hogy saját felelősségüket nehezen ismerik el a vitás ügyekben. Demszky Gábor elmaradt ígéretek esetén sokszor hivatkozik arra, hogy nem kapta meg az állam nagyberuházásokhoz szükséges támogatását, Tarlós viszont leginkább a fővárosi vezetés hibáival magyarázza az óbudai problémás ügyeket. Összeszedtük tevékenységük nehéz ügyeit.