[origo] itthon

100
90

Meghalt Sütő András

--|2006. 10. 01., 8:32|Utolsó módosítás:2006. 10. 01., 11:48|

Szombat éjszaka elhunyt Sütő András. Az erdélyi magyar író a romániai magyar kisebbség egyik legjelentősebb szószólója volt. Idén nyáron töltötte be 79-ik életévét.

Forrás: MTI

Sütő András 2002-ben

Legismertebb művei

A Mezítlábas menyasszony, a Pompás Gedeon, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel, a Szuzai menyegző, az Advent a Hargitán és a Balkáni gerle című drámák, a Félrejáró Salamon című kisregény, az Anyám könnyű álmot ígér című regény, az Istenek és falovacskák, illetve az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című esszék, valamint a már a rendszerváltás után Szemet szóért címmel közreadott naplójegyzetei.

Díjai

1951-ben és '53-ban Állami-díjat, 1990-ben Bethlen-díjat, 1992-ben Kossuth-díjat kapott, 1995-ben övé lett a Kisebbségekért-díj, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért-díj és A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, majd 2005-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének- polgári tagozatát. Az író 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

Ajánlat

JÁTSSZ ONLINE!

Hosszan tartó betegség után elhunyt Sütő András. Az erdélyi magyar író szombat este fél 11 előtt halt meg Budapesten. Erről Cselényi László, Sütő András veje vasárnap reggel adott tájékoztatást. Az író temetéséről később intézkedik családja.

Az 1927-ben Pusztakamaráson született, számos drámát, novellát, kisregényt, regényt jegyző író halálával az erdélyi magyarság egyik legjelentősebb szószólója távozott. A nagyenyedi Református Kollégiumban, majd a kolozsvári Református Gimnáziumban tanuló, először 18 évesen publikáló - a kolozsvári Világosság című lapban jelenik meg Levél egy román barátomhoz című műve - Sütő András több romániai magyar nyelvű lap (Falvak Népe, Új Élet) főszerkesztője is volt, jóllehet eredetileg rendezőnek készült a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán Kolozsvárott.

Sütő András nem csak irodalmárként, de a '70-es '80-as években romániai országgyűlési képviselőként is kiállt a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai és a teljes anyanyelvi oktatása mellett, illetve tiltakozásokkal, memorandumokkal igyekezett a Romániában folyó nemzetiségi jogfosztásokra felhívni a figyelmet. Ebbéli tevékenysége miatt egyre gyakrabban tiltják be műveit: a Ceausescu-rezsimben utoljára 1980-ban jelenhetett meg írása.

Ezt követően Magyarországon publikált, drámáit is itt állították színpadra. Írásai és megszólalásai jelentős változást hoznak a romániai magyarsággal kapcsolatos magyar politikában, az Advent a Hargitán című drámájának 1986-os budapesti bemutatása komoly politikai vihart kavart - a román hatóságok hevesen tiltakoztak miatta. A romániai rezsim által ellene táplált indulatokat Álomkommandó című, 1987-ben szintén Magyarországon bemutatott drámája csak fokozta: a rezsim titkosszolgálata lehallgatta otthonában, munkahelyén, hétvégi házában; névtelen levelekben, telefonokkal fenyegették - életveszélyesen is -, gyermekeinek boldogulását különböző módszerekkel nehezítették.

Az 1989-es majd az 1990-es diktatúra-ellenes megmozdulások idején felszólal a tüntetéseken, de a marosvásárhelyi tiltakozók ellen szervezett pogromokban elveszti fél szeme világát. A rendszerváltás után a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, írásai immár Romániában is megjelenhetnek.

MTI/[origo]

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Beliczay László Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10