Orbán békés rendezvényre számít pénteken

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a rendszerváltozáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A Fidesz elnöke erről hétfőn este a Hír Televízióban beszélt.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint egyfajta felszabadultságot is hozhat magával ez a péntektől induló rendezvény, amelyet a Fidesz akkor tart meg, amennyiben a kormánytöbbség nem meneszti a miniszterelnököt.

"Inkább a rendszerváltáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számítok, ahol sokkal több lesz a szellemesség, a frappáns megfogalmazások, a váratlan dramaturgiai elemek, nem pedig egy öklöt rázó tömeget várunk a Parlament elé" - mondta Orbán Viktor.

Nem csak vicsorogva, hanem mosolyogva is el lehet mondani, hogy az igazság a mi oldalunkon van, demokratikus jogainkkal élünk, meg akarjuk oldani a válságot, és van erre javaslatunk is - magyarázta a pártelnök. Úgy vélte, meg fognak egyezni a rendőrséggel a pénteki nagygyűlésről, amely lehet, hogy "elnyúló" rendezvény lesz.

Orbán Viktor közölte: megkezdi munkáját egy rendőri túlkapásokat kivizsgáló bizottság, mert nem maradhat hatályban egyetlen olyan hatósági eljárás vagy döntés, amely sérti magyar polgárok alapvető szabadságjogait.