Hallgatott a Fidesz Sólyom Lászlóra

Vágólapra másolva!
A Fidesz bejelentette, hogy mégis elmegy a pénteki bizalmi szavazásra, miután a köztársasági elnök közleményben figyelmeztetett: az Országgyűlés a politizálás elsődleges eszköze. Az államfői kritikából a kormánypártoknak is kijutott. Sólyom László szerint a pártok korábbi politikájukat folytatják, és ez káros az országnak. Az MSZP kissé sértődött hangvételű levélben válaszolt az államfőnek, akivel egyébként egyetértenek sok mindenben.
Vágólapra másolva!

Mégis részt vesz a Fidesz és a KDNP azon a pénteki parlamenti ülésen, amelyen a miniszterelnök kezdeményezésére bizalmi szavazást tartanak a kormány programjáról. A nagyobbik ellenzéki párt még kedden is kutyakomédiának, álságos trükknek nevezte a szavazást, állítása szerint azonban Sólyom László köztársasági elnök szerdai közleményének hatására úgy döntöttek, elmennek az ülésre.

Mint a két párt frakcióvezetője, Navracsics Tibor (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) mondta, mint eddig is, most is fontosnak tartják a köztársasági elnök útmutatását, ezért változtatnak korábbi álláspontjukon. A korábban megfogalmazott aggályaikat azonban továbbra is fenntartják, miszerint a kormányoldal színháznak használja az Országgyűlést. Megismételték azt a korábbi véleményüket is, hogy titkos szavazást kellene tartani a bizalmi indítványról, ami Semjén szerint jogilag is kivitelezhető, hiszen adott esetben el lehet térni a házszabálytól.

Mindkét oldalt megfeddte Sólyom

Sólyom László szerdán délelőtt adott ki mindkét politikai oldallal szemben kritikus közleményt. "A vasárnap esti beszédem óta történtek nem a kibontakozás irányába mutatnak. A pártok korábbi politikájukat folytatják. Ez károkat okoz Magyarországnak" - fogalmozott. Sólyom ebben mindkét párt frakcióját megszidta: a Fideszt azért, mert tüntetések szervez ahelyett hogy a parlamentben politizálna, a kormánypártokat pedig azért, mert a bizalmi szavazás "megkerüli az alapkérdést".

"Alkotmányos rendszerünkben a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés. Elvárható ezért, hogy a demokrácia alapjait érintő eseményeket - mint a napirenden lévő bizalmi kérdést - az ellenzéki képviselők a parlament ülésén értékeljék és vegyenek részt a döntéshozatalban" - így szól a Fidesznek címzett kritika. Sólyom hozzátette, hogy bár a békés gyülekezéshez való jog most is fennáll, a "tömegtüntetések azonban semmiképp nem állíthatók szembe az Országgyűlésben folytatott politizálással".

Sólyom szerint helyes, hogy bizalmi szavazást kezdeményezett a kormány az Országgyűlésben, de "az indítvány továbbra is megkerüli az alapkérdést". "Felhívom a frakciók figyelmét arra, hogy az Országgyűlés a bizalmi szavazással arról is dönteni fog, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e az országgyűlési választások megnyerése érdekében" - utal a közlemény arra, hogy az államfő mit tart alapkérdésnek.

Kissé sértődötten válaszolt az MSZP

A szocialisták nevében Lendvai Ildikó válaszolt nyílt levélben. Ennek mindjárt az elején kap egy szúrást az államfő: "Egyetértünk azzal, hogy Elnök Úr vasárnap esti beszéde óta történtek nem a kibontakozás irányába mutattak. Másutt, máskor és másoknak nyilván lesz alkalma annak mérlegelésére is, hogy a nyilatkozat maga mennyire szolgálhatta a kibontakozást" - olvasható a szövegben.

A nyílt levélben a Fideszre vonatkozó kritikával teljesen egyetértenek a szocialisták, a rájuk vonatkozó szavakról pedig azt írják: "Értjük Köztársasági Elnök Úr nekünk szóló figyelmeztetését is." Biztosítják az államfőt arról, hogy körültekintően fognak dönteni és számvetést is készítenek a kampányban történtekről, a felelősség kérdéséről. "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szavazást megelőző előterjesztői beszédében maga is számot kíván vetni mindezzel" - olvasható a levélben.

Szili Katalin házelnök levélben külön megköszönte az államfőnek "felhívását, mely az ország nyugalmát és az alkotmányos rend megtartását szolgálja". Szili Sólyom vasárnapi beszédét még egészen másként értékelte: az egész beszédet minősítette méltatlannak az államfői tisztséghez.

Már vasárnap is nyíltan bírált Sólyom

A köztársasági elnök vasárnap, még a választási eredmények megismerése előtt elmondott beszédében nyíltan bírálta Gyurcsányt. Szerinte a miniszterelnök lelepleződése óta a demokráciába vetett bizalom megrendült, és a miniszterelnök utólagos reagálásaival sem törekedett rá, hogy visszaállítsa a bizalmat.

Sólyom felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök személyéről kizárólag az Országgyűlésnek van lehetősége dönteni, amivel többek szerint burkoltan Gyurcsány menesztésére szólította fel a kormánypártokat. "Ha minden úgy folytatódik, mint eddig volt, nem lesz meg a minimális egyetértés" - mondta vasárnap Sólyom. "Kérem, hogy a pártok ennek figyelembevételével értelmezzék a választási eredményeket és felelősségük tudatában tervezzék lépéseiket" - tette hozzá.

Sólyom vasárnapi beszéde kapcsán nem egy bírálatot kapott a kormánypártoktól - nem csak Szili Katalintól, hanem Kuncze Gábor SZDSZ-elnöktől és Nyakó Istvántól, az MSZP szóvivőjétől is. Utóbbi szerint a köztársasági elnök erkölcsileg kifogásolható módon szerezte meg a hatalmat annak idején.