Tarlóst javasolja Orbán frakcióvezetőnek

Vágólapra másolva!
Sikerként értékelte a Fidesz szereplését a fővárosi önkormányzati választásokon Orbán Viktor Fidesz-elnök. Azt javasolta a városházi frakciónak, a főpolgármester-választáson kevesebb mint két százalékkal alulmaradt Tarlós Istvánt válasszák vezetőjüknek.
Vágólapra másolva!

"Súlypontmegjelölő, feladat-rangsoroló" eligazítást tartott csütörtökön délután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt fővárosi polgármestereinek, frakcióvezetőinek és a Fővárosi Közgyűlés 30 fős képviselőcsoportjának - tudta meg az MTI magukat megnevezni nem kívánó ellenzéki politikusoktól.

Tájékoztatásuk szerint a pártelnök indítványozta, hogy a fővárosi frakció alakuló ülésén, amit várhatóan jövő héten kedden tartanak, Tarlós Istvánt válasszák meg a képviselőcsoport vezetőjének. Nem zárta ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy külön frakciót alakítson a Fidesz és a vele közös listán indult KDNP.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy a Fidesz számára Budapest szerepe megnövekedett az önkormányzati választás után. Jelezte, szívesen venné, ha részletesen tájékozódhatna a fővárosi önkormányzat bizottsági struktúrájáról. Orbán Viktor a sikeres budapesti szereplést megköszönve külön is elismerőleg szólt Kupper András budapesti elnök tevékenységéről.

Tarlós István a távirati iroda információi szerint a megbeszélésen azt hangsúlyozta, hogy programjának megfelelően kíván politizálni, s az eddiginél nagyobb befolyásra törekszenek a Városházán.

Kupper András budapesti Fidesz-elnök az MTI-nek megerősítette a név nélkül nyilatkozó képviselőktől származó információkat, és elmondta, hogy Orbán Viktor külön-külön tartott megbeszélést a fővárosi frakcióval és a párt kerületi polgármestereivel, frakcióvezetőivel. Orbán Viktor politikai helyzetértékelése során felhívta a figyelmet arra, hogy a párt képviselőire, tisztségviselőire komoly felelősség hárul a következő négy évben az önkormányzatokban.

Tarlós István korábban az [origo]-nak azt nyilatkozta, szívesen elvállalná a Fidesz-frakció vezetését. Kupper András akkor azt mondta, Tarlósnak választania kell, szakmai vagy politikai szerepet akar játszani a frakcióban.

MTI/[origo]