Másodfokú ítéletet hirdettek a maffiaperben

Vágólapra másolva!
Pénteken másodfokú ítéletet hirdettek szegeden a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült ügyben. Most már jogerősen összesen 64 évnyi fegyházbüntetést szabtak ki a kilenc vádlottra, 4 évvel kevesebbett, mint amennyit elsőfokon. Az ügyész nyolc vádlott esetében súlyosbítást kért, a védők megalapozatlanság és eljárásjogi szabálysértések miatt felmentést kértek.
Vágólapra másolva!

Pénteken határozatot hirdetett a Szegedi Ítélőtábla a "kecskeméti maffiaper" néven elhíresült büntetőügyben. A perben másodfokon összesen 64 év fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a bíróság, bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt. Ez négy évvel kevesebb, mint amennyit az elsőfokú ítéletben határoztak meg.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott R. László - akit most jogerősen 12 év fegyházra ítélt a bíróság - a kilencvenes évek közepétől egy bűnszervezetet irányított elsőszámú vezetőként. 2004 tavaszán a bűnszervezet irányítói megegyeztek abban, hogy egyik riválisukat, T. Tibort külföldi bérgyilkosokkal megöletik. Az ismeretlenül maradt bérgyilkosok a megbízóktól motorkerékpárt és lőfegyverek biztosítását kérték. Ezek beszerzéséről a vádirat szerint a szervezetet irányító R. László döntött, több más vádlott pedig részt vett a műveletben. A csoport több tagját akkor fogták el egy kecskeméti benzinkútnál, 2004 nyarán a rendőrök, amikor éppen fegyvereket szállítottak.

A kilencedrendű vádlott esetében a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság felmentő ítéletét.

A táblabíróság nyilvános ülését rendkívüli biztonsági intézkedések mellett tartották meg. Az ítélőtábla épületének környékét a rendőrség lezárta, a tárgyalótermet felfegyverzett, símaszkos kommandósok biztosították. A védők perbeszédeikben részben eljárásjogi szabályszegések, illetve megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, részben a vádlottak felmentését vagy a kiszabott büntetés enyhítését kérték. Az ügyvédek és vádlottak több ízben is kétségbe vonták az együttműködő tanúk szavahihetőségét, és azt is, hogy valóban bűnszervezetként működött-e a csoport. A tárgyalóteremben megjelent vádlottak az utolsó szó jogán ártatlanságukat hangoztatták, és felmentésüket kérték a bíróságtól.