Egymással vitáztak a kecskeméti tüntetők

Vágólapra másolva!
A több mint három hete a Gyurcsány-kormány lemondásáért demonstráló kecskeméti tüntetők hétfőn este egymással kezdtek vitázni, mert a magyar és a székely Himnusz eléneklése után egy felszólaló Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort egyaránt szidalmazni kezdte, amit a többség nem hagyott és sípolással, dudálással fejezték ki nemtetszésüket.
Vágólapra másolva!

A tüntetők nagyobb része, megunva a vitát, a városháza előtti téren pár méterrel távolabb ment és folytatták a demonstrációt. Többen azt mondták, hogy provokáció az egész, mert így akarják szétverni a Gyurcsány-kormány lemondását követelő demonstrációt. Egy árpádsávos lobogót lengető férfi szerint Orbán Viktornak a tüntetők élére kellett volna állni, és új választás kiírását kellett volna követelni.

A demonstráció kezdetén közel ötvenen voltak a főtéren, de a vita hatására többen elmentek. A megfogyatkozott tüntetők a Szózat eléneklése után szétszéledtek.