Hárman megsérültek egy fővárosi lakástűzben

Vágólapra másolva!
Kigyulladt a Hős utcában egy kétszintes bérház első emeleti lakása hétfőn este, a balesetben hárman sérültek meg. A józsefvárosi kétszobás lakás egyik szobája teljesen kiégett - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A lakásban tartózkodó kisgyermeket füstmérgezés gyanújával megfigyelésre kórházba szállítottak, őt apja mentette ki, aki közben a kezén vágásos sérüléseket szerzett. A gyermek nagyanyját a tűzoltók mentették ki, ő a fején és a nyakán szenvedett égési sérüléseket, valamint nagy mennyiségű füstöt lélegzett be. Az idős nőt a Péterfy Sándor Utcai Kórház intenzív osztályára szállították.

Molnár Péter közölte: jelenleg vizsgálják a tűz keletkezésének okát, de nem kizárt, hogy a tűzet az okozta, hogy a kisgyermek öngyújtóval játszott.