Kövér szerint nekik már nincs hova hátrálniuk

Vágólapra másolva!
"Kis bűnszövetkezetnek" nevezte a baloldali politikai elitet Kövér László, a Fidesz-tüntetéssorozat negyedik napjának vezérszónoka. A kormányzati politikusokat különleges lényeknek leíró politikus szerint bebizonyosodott, hogy bolsevik kutyából nem lett demokratikus szalonna. Most kevesebben voltak a téren, mint vasárnap. Kedden Semjén Zsolt, a KDNP elnöke beszél.
Vágólapra másolva!

Lehet, hogy sokan csak most fejezik be a munkájukat, "de azért elég sokan vagyunk" - jegyezte meg Rákay Philip, a gyűlés moderátora a rendezvény kezdete után nem sokkal. (Az MTI becslése szerint nagyjából tízezren vettek részt hétfőn a miniszterelnök távozását követelő fideszes gyűléssorozat negyedik napján.) A műsorvezető megköszönte "a tömeg visszafogottságát", amelyet akkor tanúsított, amikor Keller László (MSZP) néhány méterre haladt el a kordon mellett. A moderátor ezután aktuális híreket olvasott be, majd Balázs Péter színművész szavalt.

Ezután Csúri Ákos publicista olvasta fel egy írását, a kitalált történet Nikiről, a ceglédi kislányról szólt - akit korábban Gyurcsány Ferenc talált meg, amikor eltévedt Budapesten. Az írásban Lamperth Mónikát Mongol Icaként, Gyurcsányt Nagy Böszme Disznóként emlegette Csúri, de Kóka Róka is szerepelt benne.

Ezt követően Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa beszélt. Azt mondta, 1956 után most ismét fel kell állni, ki kell harcolni, hogy a miniszterelnök és csapata tűnjön el a magyar közéletből. Majd azt kérdezte, mikor jön ki a demonstrálók közé a miniszterelnök és mikor fog bocsánatot kérni? Amikor erről beszélt, a tömeg azt kiabálta: gyáva!

A rendezvényen az utóbbi időben viszonylag keveset megszólaló, de egyébként a párt befolyásos személyiségei között számon tartott Kövér László mondott beszédet. "Az a kis bűnszövetkezet, melyet egyesek tévesen baloldali politikai elitnek is mondanak: (...) támad, fenyegetőzik, és a képünkbe vigyorog" - fogalmazott Kövér.

A párt országos választmányának elnöke Sztálinnal példálózott, aki azt mondta a magához hasonlókról, hogy különös anyagból vannak gyúrva. Kövér szerint "nem csak az igazmondásra való képtelenség és a folyamatos hazudozás bámulatos képessége, hanem a szívós könyörtelenség és kegyetlenség is különös ezekben a lényekben" - fogalmazott a kormánypárti politikusokra célozva. A fideszes politikus szerint egyre mélyülő válság van Magyarországon pénzügyi, demokratikus és erkölcsi szinten is.

Gyurcsány megbukott, és menni fog vele együtt a kormány is - jelentette ki. Kövér szerint "nem az a kérdés, hogy buknak-e, hanem hogy bukásukban mit rántanak magukkal". "Amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra" - ez a szocialisták jelszava a fideszes politikus szerint. "Lehet-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna? Nem lehet, hölgyeim és uraim" - mondta. Ezekkel szó szerint ismételt meg több olyan fordulatot, melyet már szeptember végén, Pápán elmondott beszédében használt.

Kövér szerint nincs tisztességes demokrácia az országban, különben a kormánynak már rég le kellett volna mondania, sőt egy tisztességes demokráciában Gyurcsány nem is kerülhetett volna a politika színpadára. "Gyurcsány nem a javunkat, hanem a javainkat akarja, ne adjuk oda neki! Nincs hová hátrálnunk, és nem is hátrálunk addig, amíg Gyurcsány Ferenc és kompániája el nem takarodik az ország éléről" - zárta beszédét Kövér László.

Legutóbb Pápán beszélt ugyanerről

Kövér László legutóbb három nappal az önkormányzati választások előtt beszélt a miniszterelnökről Pápán, a helyi polgármesterjelölt kampányzáróján. Akkor azt mondta: "Gyurcsány Ferenc megbukott, a kérdés csak az, mikor döntenek úgy a tartótisztjei, a gazdái, hogy immáron több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt."

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken nyitotta meg a Fidesz-tüntetések sorát, őt szombaton Áder János, a párt elnökségi tagja, vasárnap pedig Navracsics Tibor frakcióvezető követte a Kossuth téri emelvényen, több tízezres tömeg előtt. A Fidesz azt ígérte, a demonstrációkat addig folytatják, amíg a miniszterelnök nem távozik. A Kossuth térre október 23-áig kértek területfoglalási engedélyt.

Kedden Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mond beszédet, előtte megjelenik a téren Jankovics Marcell filmrendező és Nemcsák Károly színművész is.