[origo] itthon

100
90

Bojkottálja a Nap-keltét a Fidesz és a KDNP

[origo]|2006. 10. 10., 18:18|Utolsó módosítás:2006. 10. 11., 15:49|

A Fidesz és a KDNP politikusai nem mennek el a köztelevízió reggeli műsorába, a Nap-keltébe - ezt a Kossuth téri ellenzéki gyűlésen jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Semjén szerint a műsorban "agitprop tevékenység" folyik. A Nap-kelte producere az [origo]-nak azt mondta, sajnálja a döntést.

Fotó: Pályi Zsófia

Semjén bojkottot hirdetett

KÉPGALÉRIA

Videó

JÁTSSZ ONLINE!

Több ezren vettek részt a Fidesz nagygyűléssorozatának keddi rendezvényén is. Öt órakor Rákay Philip műsorvezető lépett a színpadra, és üdvözölte a megjelenteket. Külön köszöntötte a XVII. kerületi lakókat, mert mint mondta, ott a rendszerváltás óta most először tudott nyerni a Fidesz az önkormányzati választásokon. Philip azt kérdezte a demonstrálóktól, hogy van-e köztük, aki dolgozik, amire sokan felemelték a kezüket. A műsorvezető ezzel arra az internetes fórumokon megjelent véleményre reagált, amely szerint a tüntetők inkább menjenek dolgozni.

Az Országház előtti színpadon több művész is fellépett, köztük Sasvári Sándor énekes és Nemcsák Károly színész. Felszólalt Jankovics Marcell rendező is, aki azt mondta, a taxisblokád óta csak kapkodja a fejét, nem érti, milyen demokrácia ez. Jankovics szerint a téren demonstrálók a nemzet lelkiismerete, és minél tovább kitartanak, annál nagyobb az esélye, hogy "ez az ember és a csapata" távozik.

Semjén Cicciolinát is emlegette

A keddi vezérszónok, Semjén Zsolt KDNP-elnök azzal kezdte beszédét, hogy a béke nem csupán a harc hiánya, hanem az igazságosság gyümölcse. Szerinte Gyurcsány Ferenc is békéről szónokol ugyan, de ez számára csak annyit jelent, hogy az emberek "fogják be a szájukat" és törődjenek bele az igazságtalanságba.

Semjén szerint a demonstrálók azért vannak a téren, mert demokraták, akik nevén nevezik a dolgokat, ahogy Jézus Krisztus is tette: rókának nevezve Heródest. A kereszténydemokrata politikus azt ajánlotta az egybegyűlteknek, hogy nevezzék ők is rókának a "mai Heródeseket".

A szocialisták legnagyobb blöffje az, hogy szocialistának nevezik magukat - mondta Semjén. Ellenzékben szociális demagógiával kampányolnak, kormányra kerülve pedig a legkegyetlenebb vadkapitalizmust valósítják meg. Szavai szerint a két milliárdos - Medgyessy Péter és Gyurcsány - szocialista miniszterelnökként olyan abszurd, mintha Cicciolina lenne a KDNP elnöke.

A kormányfő hazugságaiban és miniszterelnöki esküjének megszegésében Semjén szerint bűnös az MSZP és az SZDSZ is, amiért bizalmat szavaztak. Ugyankkor Semjén azt mondta, a két párt nem legitimálhatja Gyurcsányt, azért, amiért "a negyven rabló sem adhat erkölcsi bizonyítványt Ali Babának". A kereszténydemokrata politikus a kormányfő mellett Kóka János gazdasági és Veres János pénzügyminisztert nevezte meg, mint akiket a hazugságok felelőseinek tart.

Semjén bejelentette, a Fidesszel együtt bojkottálják a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorát, hogy ne zavarják "Orosz és Aczél urakat agitprop tevékenységükben". Semjén szerint a Gyurcsány-kormány illegitim, mert megszegte a társadalmi szerződést, becsapta az embereket. A KDNP elnöke emellett arra szólított fel, hogy a megszorításokból a bankok és a multicégek is vegyék ki részüket.

Gyárfás sajnálja

Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere az [origo]-nak azt mondta, sajnálja, hogy ezt a döntést hozta a két ellenzéki párt. Hozzátette, hazudna, ha azt mondaná, hogy a Nap-kelte 18 éves története során nem érték volna a műsort jogos kritikák a pártok - köztük a Fidesz - részéről. Szerinte azonban korábban mindig rendezni tudták a nézeteltéréseket, ezért is tartja sajnálatosnak a Kossuth téri bejelentést.

Philip közlése szerint szerdán Kósa Lajos debreceni polgármester szónokol a folytatódó demonstráció-sorozaton. Pénteken Orbán Viktor nyitotta meg a sort, őt követte szombaton Áder János, majd Navracsics Tibor és Kövér László következett. A párt szándéka szerint addig demonstrálnak, amíg a Fidesz által "beteges hazudozónak" tartott miniszterelnök nem távozik a hatalomból.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »