Játékpisztollyal raboltak ki egy boltot

Vágólapra másolva!
Műanyag játékpisztollyal fenyegetőzve akart kirabolni két tizenéves fiú egy lakótelepi ABC-t. Az eladó a játékfegyver láttán ellenállt, de végül lefogták és így is elvitték a kasszában lévő pénzt.
Vágólapra másolva!

Játékpisztollyal rabolt ki két tizenéves kedden egy boltot Veszprémben; a kasszából több tízezer forintot vittek el - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A két tizenéves fiú ráfogta a játékpisztolyt a lakótelepi ABC eladójára és követelték, hogy adja át a kasszában lévő pénzt - mondta Dániel-Tóth Zoltán.

A bolti eladó azonban a műanyag fegyver láttán ki akarta parancsolni a fiatalokat az üzletből, ám erre egyikük lefogta a nőt, a másik pedig több tízezer forintot emelt ki a kasszából. A két 16-17 év körüli fiú és a bolt előtt figyelő társuk futva menekült el a helyszínről.