Elfogták a cserbenhagyó gázolót

Vágólapra másolva!
Szabolcsban alig két óra alatt megtalálták azt a tehergépkocsit, amely szerda délelőtt Tiszavasvári belterületén halálra gázolt egy kerékpárját toló 65 éves asszonyt, majd megállás nélkül továbbhajtott.
Vágólapra másolva!

A baleset szemtanúinak leírása alapján Polgár közelében tartóztatták fel a magyar rendszámú teherkocsit. A gépkocsivezető elmondása szerint nem látta, amikor elsodorta a nőt. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt, szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.