Sárga mellényt osztanak a bicikliseknek

Vágólapra másolva!
Tízezer fényvisszaverő mellényt osztanak szét a budapesti rendőrök a biciklisták között, hogy jobban lássák őket az utakon. A polgárőrök is segítenek majd mellényt osztani.
Vágólapra másolva!

Országos kampányt indított az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), hogy megelőzze a rossz látási viszonyokból adódó baleseteket. Ezért tízezer fényvisszaverő mellényt oszt szét a kerékpárosok között - jelentette be Szabadfi Árpád, az ORFK főkapitány-helyettese. A mellények kiosztásában a helyi polgárőrök is segédkeznek. Az akció három és fél millió forintba kerül.

A főkapitány-helyettes szerint az őszi időjárási viszonyok miatt megnövekedett a balesetveszély. A kivilágítatlan kerékpárost tompított fényszóróval 37 méterről, míg országútival 75 méterről lehet észrevenni, míg a jól kivilágított kerékpár már 500 méterről látható - tette hozzá.