Az SZDSZ-nek nem tetszett Rogán miséje

Vágólapra másolva!
Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere szentmisére hívta csütörtökön a lipótvárosi képviselő-testület tagjait az alakuló ülés előtt. A kerületi SZDSZ-esek szerint az istentisztelet szervezése nem fér össze a polgármesteri tisztséggel. A Fidesz viszont közleményében hangsúlyozta: a program senki számára nem volt kötelező.
Vágólapra másolva!

Lipótváros önkormányzati képviselő-testületének alakuló ülése előtt hálaadó szentmisét tartottak a Szent István Bazilikában. Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere meghívójában azt javasolta, hogy a képviselő-testület tagjai együtt vegyenek részt a szentmisén.

Az SZDSZ kerületi csoportja csütörtöki közleményében "megütközését" fejezte ki emiatt, mivel a liberális képviselők álláspontja szerint a polgármester tisztségével nem fér össze, hogy istentiszteletet szervezzen, vagy arra a képviselőket meghívja. "A vallási szertartásokat a hívő emberek közössége szervezi, a polgármester viszont a belváros-lipótvárosi polgárok összessége által választott, annak felelős, valamennyiüket képviselő állami tisztségviselő. A köztársaság alkotmánya elválasztja az államot az egyháztól, világnézetüket a polgárok szabad választásaként kezeli" - fejtették ki a szabad demokrata politikusok.

Puskás András, Lipótváros önkormányzatának fideszes frakcióvezetője délután válaszközleményt adott ki, amely szerint a misén való részvétel szabadon választható volt mindenki számára, nem kötelezték rá a képviselőket. Puskás az istentisztelet szervezésével kapcsolatos SZDSZ-es felvetésre is kitért válaszában. "Az Alkotmányban lefektetett véleménynyilvánítás és vallásszabadság elvét pontosan akkor képviseljük helyesen, ha lehetőséget biztosítunk annak gyakorlására. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a szentmisén való részvétel nemhogy nem ellentétes, hanem szorosan összetartozik a vallásszabadság elvével" - írta.