Csak utalnak Gyurcsányra a feljelentésben

Vágólapra másolva!
Az ügyészséghez fordult a Fidesz annak érdekében, hogy rendeljenek el nyomozást a balatonőszödi szocialista ülésen elhangzott beszéddel kapcsolatban. A párt két képviselője feljelentésében azt állítja: szerintük a kiszivárgott hangfelvétel alapján felmerül a gyanú, hogy a szocialista politikusok és kormányzati szakemberek visszaéltek az ország helyzetére vonatkozó, közérdekű adatokkal.
Vágólapra másolva!

A Fidesz csütörtöki tüntetésén szónokló Szájer József jelentette be, hogy a párt két képviselője feljelentést tett a balatonőszödi szocialista frakcióülésen elhangzott Gyurcsány-beszéddel kapcsolatban. Az [origo] korábban úgy közölte - pontatlanul - ezt az információt, hogy a miniszterelnök ellen tették meg a feljelentést, Áder János és Balsai István azonban az ügyészséghez fordult azt kérve, hogy rendeljen el közérdekű adattal való visszaélés miatt nyomozást, amelynek során kiderülhet, ki a felelős.

A Fidesz szerint a miniszterelnök előadására reagáló Veres János pénzügyminiszter, valamint viszontválaszában Gyurcsány Ferenc is tett több olyan kijelentést, amelyek alapján felmerülhet a közérdekű adattal való visszaélés gyanúja.

A fideszes képviselők által írt feljelentés szerint a frakcióülésen elhangzottakból azt derül ki, hogy a kormányzati pénzügyi szakemberek és a politikai vezetés 2006 tavaszán tisztában volt Magyarország valós költségvetési helyzetével, de a közben zajló országgyűlési választások miatt nem a hiteles adatokat tették közzé. Így a párt álláspontja szerint felmerül a gyanú, hogy hónapokon keresztül közgazdasági trükkökkel próbálta a kormányzat az egyébként meglévő közérdekű adatokat eltitkolni a nyilvánosság elől.