Fidesz: Gyurcsány rossz példa a gyerekeknek

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc rossz példát mutat a gyerekeknek - mondta a fideszes gyűléssorozat első női vezérszónoka, Pelczné Gáll Ildikó, aki üzent azoknak is, akik "még nem látnak világosan", vagyis nem értenek együtt a miniszterelnök távozását sürgető demonstrálókkal. Szombaton Pokorni Zoltán szólal fel a gyűlésen.
Vágólapra másolva!

Az egy hete tartó fideszes nagygyűlés-sorozaton, amelyet Orbán Viktor indított, pénteken volt először női vezérszónok. Pelczné Gáll Ildikó képviselő, a párt alelnöke közel félórás beszédében többször is távozásra szólította fel Gyurcsány Ferencet. Azt mondta, nincs olyan helyzet, hogy a hazugságok beismerésének lelepleződése után Gyurcsány a helyén maradjon. Szerinte a miniszterelnök minden szavával, tettével rossz példát mutat a gyerekeknek.

A tömeg közben többször is skandálással szakította meg a beszédet. Ismételgették egyebek mellett azt, hogy "hazaáruló", illetve azt, hogy "Gyurcsány takarodj!"

A politikus elmondta, azért vannak itt minden nap a téren, hogy emlékeztessék Gyurcsány Ferencet arra, nem kaphat felmentést az alól, amit tett. Emellett szólt azokhoz is, akik nem értenek egyet a gyűlésen résztvevőkhöz, vagyis azokhoz - ahogy Pelczné Gáll Ildikó fogalmazott -, akik "még nem látnak világosan". Azt mondta, tudja, milyen fájdalmas a szembesülés, az, hogy csalódniuk kellett abban az emberben, akiben bíztak.

Szombaton Pokorni Zoltán lesz a vezérszónok, aki szintén alelnöki posztot tölt be a pártban. Ezt a pénteki gyűlés végén jelentette be a műsorvezető, Rákay Philip. A tiltakozássorozatot egy héttel ezelőtt indította el a Fidesz. Akkor Orbán Viktor pártelnök azt mondta, addig folytatják, amíg Gyurcsány Ferenc távozik a hatalomból. Beszédet mondott már Áder János, Navracsics Tibor, Kövér László, Semjén Zsolt, Kósa Lajos és Szájer József. Ezeken a gyűléseken jelentették be, hogy feljelentést tesznek, amiért a kormány hazudott a választóknak.