Trükközésre szorítja az orvosokat az ötperces szabály

Vágólapra másolva!
A számítógépes adminisztrációs rendszer megkerülésével tudtak csak elvégezni egy kisebb kezelést egy kisfiún a XVIII. kerületi szakrendelőben, minden előírást betartva ugyanis már csak másnap kezelhették volna. Az eset valószínűleg nem egyedi, ha a szakorvosok minél több beteget szeretnének ellátni, nem tudják betartani a nemrégiben életbe lépett szabályokat.
Vágólapra másolva!

A nagyobb forgalmú szakrendeléseken a számítógépes adminisztrációs rendszer megkerülésére kényszerülhetnek azok az orvosok, akik nem akarják hazaküldeni a rendelőben várakozó betegeket. A kötelezővé tett minimum ötperces ellátási időt a gyakorlatban ugyanis úgy ellenőrzik, hogy az orvos számítógépe regisztrálja a beteg kezelésnek kezdetét, és addig nem hívhat be újabb beteget, amíg az öt perc le nem telik.

Az öt percekre osztott rendelési időből ráadásul az is következik, hogy egy óra alatt legfeljebb 12 beteget láthatnak el. Hiába tudnának ennél több beteget is behívni, azokat a kezeléseket már nem fizetné ki a biztosító a rendelőnek.

Így járt egy édesapa is, aki kisfiát vitte a XVIII. kerületi szakrendelőbe, de fél órával a rendelési idő vége előtt - a számítógépen futó programra hivatkozva - közölték velük, hogy azon a napon már nem tudják ellátni a gyereket. "Hiába tudta az orvos, hogy csak egy kétperces kezelésről van szó, azt mondta, hogy a számítógépes rendszer már nem engedi, hogy ellássa a gyereket" - nyilatkozta az édesapa az [origo]-nak. A helyzet megoldása végül az lett, hogy a kisfiú kezelését nem vitték be a számítógépes rendszerbe, vagyis annak semmilyen írásos nyoma nem maradt.

A néhány napja üzembe állított számítógépes rendszer működésének módját megerősítette a XVIII. kerületi rendelőintézet orvosigazgatója is. "Ki kell várni az öt percet, addig nem mehet be új beteg" - mondta az [origo]-nak Szebényi Attila. Egy óra alatt maximum 12 beteget lehet ellátni, hat óra alatt pedig maximum 72-t. Bizonyos időszakokban néhány szakrendelőben azonban ennél nagyobb a forgalom, például a fül-orr-gégészeten vagy a bőrgyógyászaton - tette hozzá az orvosigazgató.

Nem egyedi a XVIII. kerületi szakrendelőben történt eset - mondta az [origo]-nak a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István szerint nehezíti a betegellátást, és várakozási listák kialakulásához vezetett, hogy az orvosoknak tartaniuk kell magukat ahhoz, hogy egy óra alatt legfeljebb 12 beteget láthatnak el.

A témával kapcsolatban megkerestük az Egészségügyi Minisztériumot is, de egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre.

Tiefenthaler Eszter