Kizárták a szocialista pártból Sipos Józsefet

Vágólapra másolva!
Kizárta a pártból az MSZP etikai bizottsága Sipos Józsefet, amiért egy héttel ezelőtt a párt választmányi gyűlésére bevitte a Magyar Rádió újságíróját. Az újságíró hangfelvételt készített a gyűlésen, így került ki Lamperth Mónika és Szekeres Imre zárt ülésen elhangzott beszéde. Sipos József az [origo]-nak a döntés után azt mondta: továbbra is párttagnak tartja magát, és nem fogadja el a kizárást.
Vágólapra másolva!

Többségi döntéssel Sipos József pártból való kizárása mellett döntött az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága. A szocialista politikus elismerte, hogy ő vitte be a Magyar Rádió újságíróját a párt választmányának október 7-i zárt ülésére. A testület megállapította, hogy a képviselő ezzel megsértette a szocialista párt alapszabályát, illetve az Országos Választmány szervezési és működési szabályzatát.

Az etikai bizottság meghallgatta Sipos Józsefet is az ügyben, aki elismerte, hogy hibát követett el. Ezért a bizottság egyhangúan döntött arról, hogy fegyelmi büntetést kell kiszabni, majd többségi döntéssel kizárták az MSZP soraiból. A képviselő már hétfőn lemondott választmányi tagságáról és a társadalompolitikai tagozat ügyvivői tisztségéről.

"Nem vagyok áruló"

"Elismertem, hogy hibát követtem el, és ezért felelős vagyok, de nem vagyok sem tudatos kiszivárogtató, sem összeesküvést gyártó, sem áruló" - mondta az [origo]-nak az etikai bizottság döntésére reagálva Sipos József, akit elmondása szerint váratlanul ért, hogy a legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabták ki rá, pedig önként lemondott két vezető tisztségéről a történtek után. "Ezért nem fogadom el a kizárásomról való döntést, továbbra is tisztességes baloldali politikusnak tartom magam a hibám ellenére" - jelentette ki a politikus, aki ezért valószínűleg fellebbezni fog a határozat ellen. "Amíg ennek az elbírálása meg nem történik, a döntést úgy értelmezem, hogy továbbra is párttag vagyok" - tette hozzá.

A fellebbezést a párt alapszabálya szerint a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül nyújthatja be. Tudomása szerint erről a legközelebbi tisztújító kongresszus küldöttei fognak dönteni, amire várhatóan február végén, március elején kerül sor. Kérdésünkre, hogy addig mihez fog kezdeni, Sipos József azt mondta: "Továbbra is az MSZP-ben szeretnék küzdeni a megszorító intézkedések plebejus és demokratikus korrekciójáért. Vagyis azért, hogy a rendszerváltás győztesei, a gazdagok, a multinacionális cégek és a bankok az extraprofitjukból járuljanak hozzá jobban az ország pénzügyi bevételeihez, a szegények pedig kapjanak több kompenzációt".

A zárt ülésen készült hangfelvételnek vasárnap nyilvánosságra került az a részlete, amelyen Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter arról beszélt: törvénymódosítással lehetővé tenné, hogy az önkormányzati választáson elszenvedett vereség ellenére is "erős mandátumhoz" jussanak a kormánypárti politikusok a regionális területfejlesztési tanácsban.

Egy nappal később pedig Szekeres Imre beszédét is leadta a Magyar Rádió. A szocialista elnökhelyettes ezen arról beszélt, hogy újra kell gondolni a párt MDF-hez és az SZDSZ-hez való viszonyát, mert a liberális párt meggyengült.