2003-as ügy lehet a mentős merényletterv

Vágólapra másolva!
Információink szerint egy három évvel ezelőtti ügyben nyomoz a rendőrség két magán mentőszolgálat vezetői ellen, akik a gyanú szerint 2003-ban meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatóját. A rendőrség szűkszavúan nyilatkozik, de a gyanúsítottaktól tudjuk, kihallgatták őket. A cégvezetők értetlenül állnak a történtek előtt, és határozottan tagadnak minden vádat.
Vágólapra másolva!

Hétfőn több lap és hírügynökség is arról számolt be, hogy magán mentőszolgálatok vezetőit gyanúsítanak azzal, hogy gyilkossági kísérletet terveztek Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat korábbi vezetője ellen. Az üggyel kapcsolatban Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTV Kékfény című műsorában azt mondta, "történt nyomozási cselekmény", és merénylet előkészületről volt szó, de a sikeres nyomozás érdekében nem tud többet mondani. A nyomozást folytató Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense Garamvölgyihez hasonlóan elhárította az [origo] érdeklődését, arra hivatkozva, hogy még folyamatban van az ügy.

Az egyik érintett, Minich Károly, a Samaritánus Mentőszolgálat Kft. ügyvezetője az [origo]-nak megerősítette, hogy őt és egy másik magán mentőszolgálat vezetőjét hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. Minich elmondta, a nyomozók azzal gyanúsítják őket, hogy még 2003-ban megbíztak valakiket, öljék meg Takácsot, aki akkoriban saját betegszállító cégét, a Főnix S.O.S. Rt-t igazgatta.

"Értetlenül állok a történtek előtt" - mondta Minich, hozzátéve, hogy a lelkiismerete tiszta, hiszen ő nem akart senkit megöletni. Szerinte azért is abszurd a történet, mert Takács 2003 óta is ép és egészséges. Érdeklődésünkre, hogy milyen viszonyt ápolt Takáccsal, a azt válaszolta, hogy ismerik egymást, együtt kezdték a szakmát még a kilencvenes évek elején, és az üzleti életben szokásos módon éltek egymás mellett: néha konkurensként, de nem ellenségként.

Minich azt is közölte, hogy 3-4 hónappal ezelőtt egyszer már kihallgatták őt és más alternatív mentőszolgálatok vezetőit a rendőrségen, mert Takács Zoltán, akkor már mint OMSZ igazgató fenyegető üzeneteket kapott.

A másik gyanúsított, Gy. Tibor, az International Ambulance Service Kft. vezetője. Ügyvédje, Hegedűs László az [origo]-nak azt mondta, védence határozottan tagadta, hogy emberölést tervezett volna. A védelem egyelőre nem tudja, milyen bizonyítékai vannak a rendőrségnek, még a gyanúsítottakon elvégzett poligráfos vizsgálat (vagyis hazugságvizsgáló) eredményét sem közölték. Ez az eljárás egyébként nem szolgáltathat közvetlen bizonyítékot.

Hegedűs szerint logikailag nem tudják értelmezni a gyanúsítást, mivel Takács 2003-ban még nem volt az OMSZ igazgatója. Gy. Tibornak különben sem volt semmilyen olyan kapcsolata Takáccsal, amely okot adott volna a gyilkosságra - mondta az ügyvéd, aki érdeklődésünkre annyit közölt, hogy a rendőrök egy másik büntetőügy nyomozása közben juthattak olyan információkhoz, amelyek alapján Minichet és védencét kihallgatták.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatását nem kezdeményezték, szabadlábon védekezhetnek. A rendőrségnek, tekintettel az ügy súlyára, két év áll rendelkezésére, hogy befejezze a nyomozást.

Takács egyik munkatársán keresztül azt üzente, nem akar nyilatkozni a sajtónak az ügyről. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője azt mondta, nem volt tudomása egy esetleges fenyegetésről, így azt sem tudta megmondani, köze lehet-e annak Takács augusztusi lemondásához. Győrfi csupán annyit közölt, Takács vezetése alatt komoly fejlesztések történtek a mentőknél, míg megszűnt a magáncégek mentő-tevékenységének állami finanszírozása. Szerinte ez sérthette egyes cégtulajdonosok érdekeit.

Kovács Áron