Összefogást akar a többség az ünnepen

Vágólapra másolva!
Politikamentes ünnepet szeretne az emberek többsége - írja a Népszabadság a Marketing Centrum felmérése alapján. A kutatásból kiderül, hogy a felnőtt lakosság közel háromnegyede szerint pártelnököknek nem szabadna szónokolniuk az ünnepen.
Vágólapra másolva!

Az emberek többsége szerint politikamentesen, nemzeti összefogással kellene megünnepelni 1956 ötvenedik évfordulóját - derül ki a Marketing Centrum felmérésből, amelyet a Népszabadság ismertet.

A közvélemény-kutatás adataiból az derül ki, hogy a felnőtt lakosság 77 százaléka szerint október 23-a a nemzeti összefogásról szól, és a pártoknak vissza kell vonulniuk. Még nagyobb többség áll amellett, hogy a megemlékezéseket nem szabad napi politikai célokra használni.

A 18 évnél idősebbek 73 százaléka ellenzi, hogy pártelnökök mondjanak ünnepi beszédet a nemzeti ünnepeken, és csak 24 százalék támogatja ezt. A kérdés megítélésében nincs számottevő eltérés pártpreferenciák szerint.

A megkérdezettek 57 százaléka szerint 1956 50. évfordulóján csak Sólyom Lászlónak kellene ünnepi beszédet mondania a központi megemlékezésen. Öt százalék vélte úgy, hogy a külföldi vendégek jelenlétében Gyurcsány Ferencnek kellene megemlékeznie, 33 százalék pedig azt mondja, hogy tartson beszédet a köztársasági elnök és a kormányfő is. Ezekben a kérdések már erősebb az eltérés az emberek pártállása szerint, de az MSZP táborában is csak kilenc százalék véli, hogy csak Gyurcsány Ferencnek kellene beszélnie az ünnepen - olvasható a Népszabadságban.