Sebesültek fotóival tiltakozott a Fidelitas

Vágólapra másolva!
A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas fehér virágokkal és fényképekkel tiltakozott az ORFK székházánál a szerinte brutális hétfői rendőrségi intézkedések ellen. A demonstráción korábbi Kossuth téri tüntetők is megjelentek, egyikük a lezárt téren maradt holmijai miatt akart feljelentést tenni.
Vágólapra másolva!

A Teve utcai rendőrszékháznál tartott rövid demonstrációt az október 23-i állítólagos rendőri túlkapások miatt a Fidelitas szerdán délután. A Fidesz ifjúsági társszervezetének képviselői fehér virágokat és fényképeket helyeztek el a rendőrpalota bejáratánál. Ezek vérző fejű embereket, illetve olyan rendőröket ábrázoltak, akik egy földön fekvő tiltakozót ütlegeltek.

A résztvevők felolvastak egy nyilatkozatot, amelyben elítélték a "rendőri brutalitást". A demonstráción - amely tudósítónk jelentése szerint igazából sajtótájékoztató volt - megjelent mintegy húsz, nem a Fidelitashoz tartozó ember is, akik elmondásuk szerint korábban a Kossuth téren is tüntettek. Azt mondták, azért mentek a Teve utcába, mert szerintük is brutálisak voltak a rendőrök, és ez őket is érintette.

Egyikük, a Satu néven is ismert Lanczner Ferdinánd, aki magát "a Kossuth tér főparancsnokának" nevezi, feljelentést is kívánt tenni, mert személyes holmiját nem tudta elvinni a bekerített térről. Őt a rendőrök végül a panaszirodához irányították. Az [origo] tudósítójának beszámolója szerint a rendőrök nem törődtek a demonstrálókkal, szó nélkül sétáltak el mellettük.