TÁRKI: Nőtt az MSZP támogatottsága

Vágólapra másolva!
Az MSZP támogatottsága hat százalékkal nőtt októberben a szeptemberben mérthez viszonyítva, míg a Fidesz támogatottsága változatlan. A TÁRKI 1000 személyt kérdezett meg életkor, nem, iskolai végzettség, valamint lakóhely szerint október 6. és 17. között.
Vágólapra másolva!

A TÁRKI felmérése szerint a szocialista pártot a válaszadók 24 százaléka támogatja, míg a Fideszt 32 százalékuk. A biztos pártválasztók 50 százaléka választaná az ellenzéki pártot, 41 százaléka az MSZP-t.

A kutatás azt mutatja, hogy a két nagy párton kívül egyik párt sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, az SZDSZ, illetve az MDF is három-három százalékos táborral rendelkezik.

Az eredmények azt tükrözik vissza, hogy június óta folyamatosan magas a bizonytalanok aránya: tízből négy megkérdezett nem tudja vagy megtagadta a választ a pártpreferenciát vizsgáló kérdésre.

A felmérés rávilágít arra, hogy októberben nőtt a felnőtt magyar lakosság körében a választásokon való részvételi hajlandóság: a szeptemberi 53 százalékról októberre 62 százalékra ugrott azok aránya, akik biztosan elmennének szavazni, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások.