Kiszorították a Kossuth tér előtt tüntetőket

Vágólapra másolva!
A rendőrök csütörtök este kilenc órakor kiszorítottak a Parlament és a földművelésügyi minisztérium közötti területről mintegy száz tüntetőt.
Vágólapra másolva!

Csaknem ugyanannyian léptek akcióba a rendőrök, mint a demonstrálók. Egy autóból többször is felszólították a tüntetőket, hogy vonuljanak el a Kossuth Lajos térről a Vértanúk tere irányába, de a demonstrálók ennek nem tettek eleget. Ezt követően a rohamsisakos, pajzsos rendőrök oszlopot alkotva szorították ki őket a térről. Néhány perccel az akció előtt a rendőrök többeket igazoltattak. A tüntetők a Vértanúk terén van, s azt kiabálták: "visszajövünk, szép volt fiúk!".

Este fél tízkor a újabb rendőri akció kezdődött: a Vértanúk teréről is eltávolították az oda szorított tüntetőket. A mindössze 20-30-ra fogyatkozott csoportot falat alkotva szorították ki a térről. Sokan a metró felé rohantak, mások a Nádor utca irányába. A távirati iroda tudósítója szerint öt rendőr kivált a sorfalból, s a földre tepert egy őket nem provokáló, zászlót tartó fiatalembert, elvették tőle a zászlót, s magukkal vitték.

A rendőrség röviddel tíz óra után rövid időre elvonult a budapesti Kossuth térnek a földművelésügyi minisztérium előtti szakaszáról, de fél 11-kor két rendőrautó és egy rendőrségi mikrobusz ismét megjelent, amikor a környező utcákból visszaszivárgott 30-40 tüntető. Éjjel fél tizenkettőre tízre fogyatkozott a tüntetők száma.

Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője akciót azzal indokolta, hogy először ugyan kegyeleti megemlékezésnek indult a kordonokkal körbezárt rész előtt a csoportosulás, de a földművelésügyi minisztérium előtt álló mintegy száz ember hangoskodott, jelszavakat skandált. Ezért a rendőrség felszólította az egybegyűlteket távozásra, de mivel a csoport nem távozott, a rendőrség kiszorította a tüntetőket a Kossuth térről - tette hozzá.

Jármy Tibor szerint "a rendőrség a törvényi kereteket betartva, a jogszabályok szerint járt el". Kijelentette: a rendőrség kényszerítő intézkedést is alkalmazhat a tüntetőkkel szemben, ha azok a felszólításnak maradéktalanul nem tesznek eleget.