Kiszabadult Zalatnay a börtönből

Vágólapra másolva!
Zalatnay Sarolta csütörtökön reggel elhagyta a Nagy Ignác utcai börtönt. Jó magaviseletére való tekintettel az eredetileg rá kirótt három év helyett kétéves börtönbüntetés után szabadult.
Vágólapra másolva!

Csütörtök reggel véget ért Zalatnay Sarolta börtönbüntetése: az énekesnő - jó magaviselete miatt - az eredetileg rá kirótt három év helyett két évvel börtönbe vonulása után szabadult. Zalatnay negyed kilenckor lépett ki az épületből és Delhusa Gjon énekes autójával távozott.

Zalatnay Saroltára már reggel hat órától tévések, fotósok és újságírók hada várakozott ott, ahol két évvel ezelőtt - kicselezve a rá várakozókat - már korán reggel bevonult a börtönbe.

Az énekesnőt 2004. szeptember végén ítélték el jogerősen háromévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre. Zalatnayt összesen 120 millió forint kárt okozó csalás bűntettében mondták ki bűnösnek. Az énekesnő kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz, de azt elutasították.

Zalatnay Saroltát új, ajándékba kapott ház, valamint számos fellépés várja. A Pap László Sportarénában decemberben szuperkoncertet szervez az énekesnőt menedzselő cég. Az elkövetkező időszakban az énekesnő plasztikai műtétre is készül.