Tizenkét rendezvény miatt aggódik Szilvásy

Vágólapra másolva!
A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a szombatra bejelentett 31 rendezvény közül 12-re, köztük a Fidesz felvonulására kell komolyabban készülnie. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint erről tájékoztatták az érintett szervezeteket, az [origo] által megkérdezett, demonstrációt tervező szervezetek, a Fidesz kivételével azt mondják, nem kaptak tájékoztatást a titkosszolgálatoktól.
Vágólapra másolva!

A szombatra bejelentett 31 rendezvény közül 12-nél lehet provokációea számítani - jelentette be pénteken Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, aki felügyeli a polgári titkosszolgálatokat. Szilvásy szerint a "legélesebb helyzet" a Szabadság téren alakulhat ki, mert oda legálisan működő, de szélsőjobboldali szervezetek is bejelentettek demonstrációt. Hozzátette, nem olyan súlyúak ezek a fenyegetések, hogy bármelyik rendezvényt el kellene halasztani.

A Kossuth téren és a Fidesz rendezvényén is fokozottan figyelnek majd a rendőrök, mivel arról is vannak információk, hogy a Fidesz fáklyás menetét is meg akarják zavarni, mégpedig úgy, hogy a provokotárok a békés tüntetők közé vegyülve támadnának a rendőrökre - derült ki Szilvásy nyilatkozatából. A kancelláriaminiszter erről azt követően beszélt, hogy egyeztetett Simicskó Istvánnal, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának KDNP-s elnökével.

A titkosszolgálatok által legkockázatosabbnak tartott Szabadság térre három szervezet jelentett be demonstrációt, köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány. Zétényi Zsolt, az alapítvány elnöke az [origo]-nak elmondta: mindenképpen megtartják a szombati kormányellenes demonstrációjukat, mivel a jelenlegi kormányt becstelen társaságnak tartják. Zétényi hozzátette: az '56-os forradalom leverésének 50. évfordulóján pedig újra tünteteni akarnak azért, hogy távolítsák el a Szabadság téri szovjet emlékművet.

Péntekig 31 civil szervezet, magánszemély, önkormányzat és kormányzati szerv jelentette be a rendőrségen, hogy november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján rendezvényt kíván tartani a fővárosban - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében. A rendőrség valamennyi bejelentést tudomásul vette. (Cikkünk második oldalán talál részleteket a demonstrációkról.) Vajda Péter, az NBH szóvivője az [origo]-nak még csütörtökön azt mondta: a titkosszolgálatok az összes olyan szervezetet tájékoztatták, amelynek a rendezvényét megzavarhatják.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője péntek délután azt mondta, tájékoztatást kaptak a várható nemzetbiztonsági kockázatokról, de az információk nem olyan súlyúak, hogy le kellene mondani a rendezvényt. A szóvivő ismételten arra szólította fel a rendőrséget, hogy "ne merjenek rátámadni" a Fidesz rendezvényének résztvevőire. Mint mondta, a rendőrségnek nem lesz dolga a Fidesz menetén, ezért azt kérte, a rendőrség tartsa magát távol az eseménytől. Szerinte ha provokáció éri a rendezvényt, az a rendőrség és a kormány felelőssége lesz. A Fidesz fáklyás felvonulása szombaton a Terror Házától indul, és az Andrássy úton, valamint az Erzsébet téren át haladva az Astoriánál ér véget.

A parlamenten kívüli pártok közül a MIÉP tart demonstrációt november 4-én. Papolczy Gizella, a MIÉP kampányfőnöke az [origo]-nak azt mondta: a várható rendbontásokról a titkosszolgálatok nem informálták a MIÉP-et. A párt a XII. kerületi Turul-szobornál tüntet szombat délután négy és hét óra között.

A Kossuth téri tüntetéseket szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiltakozó demonstrációja délután öt órakor kezdődik a Szabadság térhez közeli Aulich utcában. Takács András, a szervezet egyik vezetője az esetleges rendzavarások kapcsán az [origo]-nak azt mondta, nem hagyják, hogy provokálják a tömeget, a szervező szerint erre a karszalagos rendezők fognak majd figyelni. Az NBH-tól azonban a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 általunk megkérdezett vezetői sem kaptak tájékoztatást.

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) péntek délig szintén nem kapott még tájékoztatást az NBH-tól. Az EDDSZ tagjai arra készülnek, hogy szombaton a Nádor utcai székházuk előtt helyezik el az "ország kórtermét", melyet korábban a Kossuth téren lehetett látni. A régi kórházi bútorokból és használati tárgyakból összeállított alkotással a rendezők az egészségügy jelenlegi helyzetét szeretnék bemutatani.

Az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján állami rendezvényeket is tartanak: koszorúznak, és emlékfalat avatnak a Fiumei úti temetőben a Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál. Itt Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke mond beszédet. Az állami programsorozat záró ünnepségét szombaton a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett rendezik meg.