Beteg rendőrt nem láttak el a tüntetők miatt

Vágólapra másolva!
Lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta egy rendőr ellátását egy orvos - írja a Népszabadság. Mint mondta, a rendőrhadnagy lábfájása biztosan azért van, mert sokat rohangált a békés tüntetők után. A rendőrség eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása miatt.
Vágólapra másolva!

Lábfájásra panaszkodva kereste fel egy rendőr a János Kórház ügyeletét még október végén, az ügyeletes orvos viszont nem volt hajlandó kezelni. Mint mondta, a rendőrhadnagy biztosan sokat rohangált a békés tüntetők után, azért fáj a lába, majd rendbe jön magától. Ezt követően az orvos lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a rendőr ellátását. Végül egy másik orvos látta el a rendőrt, akinek be kellett gipszelni a lábát.

A lapnak egy egészségügyi kérdésekkel foglalkozó ügyvéd azt nyilatkozta, hogy a törvény szerint egy orvos a páciens megvizsgálását csak meghatározott esetekben tagadhatja meg, ilyen például az, ha rokona a beteg, vagy ha más beteg ellátása, esetleg saját fizikai állapota megakadályozza a vizsgálatban.

Simon Tamás elmondta: a beteg ellátásánál viszont már más a helyzet, a kezelés valóban megtagadható erkölcsi, lelkiismereti okból, kivéve, ha sürgősségi esetről van szó. Azonban tájékoztatnia kell a beteget, hogy melyik orvoshoz fordulhat, aminek a rendőrt elutasító orvos nem tett eleget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság "segítségnyújtás elmulasztása" gyanújával indított eljárást az orvos ellen. A kórház igazgatóját azonban hivatalosan még nem értesítették, de amint ezt megtörténik, fegyelmi eljárás is indulhat az orvos ellen.