Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat

Vágólapra másolva!
Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.
Vágólapra másolva!

Pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) szemben a köztéri térfigyelő kamerák ügyében kedden, a Fővárosi Bíróságon. A jogerős végzés értelmében a BRFK köteles nyilvánosságra hozni, hol helyezett el térfigyelő kamerákat, illetve azok működésére hol figyelmeztetnek táblák. A rendőrség emellett köteles 15 napon belül átadni a kamerák működésével kapcsolatban készült hatástanulmányokat, valamint a kerületi önkormányzatokkal kötött szerződéseket.

A jogvédő szervezet azért fordult korábban bírósághoz, mert - állítása szerint - a térfigyelő kamerákra vonatkozó kérdéseire a rendőrség nem adott kimerítő választ. A TASZ adatvédelmi természetű kérdések mellett arra kért választ: hol helyeztek el kamerákat, és hány figyelmeztető tábla került ki a közterületekre.

Az alperes rendőrség képviselője szerint ugyanakkor a "jogszabályoknak megfelelően" választ adtak a TASZ kérdéseire, illetve a térfigyelő kamerák működéséről a médián keresztül, és fórumokon tájékoztatták a lakosságot. Utaltak arra is, hogy a kamerák elhelyezéséről szóló információk nyilvánosságra hozatala bűnmegelőzési, bűnüldözési érdekeket sérthet.

A bíróság indoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a közérdekű adatokat mindenki megismerheti és korlátlanul terjesztheti. A bíróság ugyanakkor a felperes TASZ kérése ellenére nem kötelezte a BRFK-t arra, hogy a rendőrség kamerákkal kapcsolatos belső intézkedéseit nyilvánosságra hozza.

Baltay Levente, a TASZ ügyvivője a bírósági döntést követően az MTI-nek azt mondta, hogy elégedettek a végzéssel. Utalt arra is, hogy már több hasonló pert nyertek önkormányzatokkal, köztük az újpestivel és a székesfehérvárival szemben is. Arra emlékeztetett, hogy a jogszabályok szerint térfigyelő kamerákat csak a rendőrség működtethet, és a működés részleteit az érintett önkormányzatokkal szerződésben kell rögzíteni.