Vágólapra másolva!
A Borsod megyei Edelényen vizsgálatot indított a rendőrség, miután bejelentés érkezett arról, hogy egy helyi nő szült, a gyermekről azonban nem tudni semmit. Azt sem tudták megállapítani egyelőre, hogy milyen fejlettségű volt a magzat.
Vágólapra másolva!

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény rendőr-kapitányságára kedden érkezett bejelentés arról, hogy egy 23 éves helyi nő vélhetően szült, de a gyerekről nem tudni semmit. A vizsgálat kiderítette, hogy a nő valóban szült, arról azonban még semmit sem lehet tudni, hogy milyen fejlettségű lehetett a magzat. A rendőrök átvizsgálták a ház környékét, és egyelőre nem találtak rá az újszülöttre - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája.

Az eddigi eljárás során rendelkezésre álló tények alapján bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját nem lehetett megállapítani, ezért az edelényi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik. A vizsgálat arra keresi a választ, hogy a terhességét egyébként titkoló nő hányadik hónapban szült, életképes újszülöttnek adott-e életet, hol hozta világra gyermekét, és hová tűnt a csecsemő. Ha bűncselekmény megalapozott gyanúja merül fel, nyomozást rendel el az illetékes hatóság.