Vágólapra másolva!
Megnyugodtak a kedélyek, normalizálódott a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán - mérte fel a helyzetet Fekete Gyula, a település polgármestere. A rendőrség továbbra is folyamatosan jelen van a faluban.
Vágólapra másolva!

A polgármester szerint éveknek kell még eltelniük ahhoz, hogy csituljon az emberekben a 44 éves tiszavasvári tanár, Szögi Lajos életét kioltó brutális gyilkosság emléke. Mint elmondta, korábban nem volt a falu lakói között ellentét, ezért érthetőnek találja, hogy a bűncselekmény mindenkit megviselt. A faluban viszont már nincs félelem, a gyerekek iskolába járnak, és mindenki teszi a dolgát - jegyezte meg.

Akkor lesz teljes a nyugalom Olaszliszkán, ha nemcsak a bűncselekmény végrehajtásában közvetlenül részt vevő, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak, hanem azok is vállalják tettük következményeit, akik a helyszínen tétlenül szemlélték a történteket - hangoztatta a település polgármestere.

Solymosi Antal, a Sárospataki Rendőrkaptányság bűnügyi osztályvezetője szerint a településen továbbra is folyamatos a rendőri jelenlét, és talán ennek is köszönhető az is, hogy az elmúlt időszakban Olaszliszkán nem történt regisztrált bűncselekmény.

Október közepén a helybeliek egy csoportja két gyermeke szeme láttára verte agyon azt a férfit, aki autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.