Vágólapra másolva!
November 24-én elbontják a Parlamentet körbevevő kettős kordont - értesült az Index. A kordont október 20-án emelték a központi állami megemlékezésen részt vevők biztonsága érdekében.
Vágólapra másolva!

Az internetes portál úgy tudja, a kordon elbontását a kormányfő kezdeményezte. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a lap kérdésére csupán annyit közöltek, a terület november végéig műveleti terület marad.

A Parlament előtti területen október 20-án emelték a kettős kordont, a központi állami megemlékezésen részt vevők biztonsága érdekében. A területet október 23-án nyilvánították műveleti területté, miután a rendőrök kiszorították a téren lévő tüntetőket.

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány október 24-én jelentette be, hogy a parlament biztonságos működése érdekében műveleti terület marad a Kossuth Lajos tér, ameddig csak szükséges.

A távirati iroda rendőrségi forrásból úgy értesült, törvényi lehetőség van rá, hogy a műveleti területté nyilvánítás lejárta után újbóli hosszabbítást kezdeményezzen az illetékes rendőri vezető.