Fegyvereseket fogtak el Borsodban

Vágólapra másolva!
Fegyvert, drogot és elektromos sokkolót találtak egy, a rendőrség elöl menekülő, majd megállított autóban a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó térségében - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A miskolci járőrök gyanúját felkeltette egy piros Ford vezetője, aki látva a közlekedési ellenőrzést végző egyenruhásokat, nagy sebességgel elhajtott - közölte a távirati irodával a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája. A Miskolcról Szikszó felé menekülő autót a rendőröknek sikerült biztonságosan megállítani.

A gépkocsiban tartózkodókat - akik között külföldi állampolgár is volt - igazoltatták, ruházatuk és a jármű átvizsgálása során sokkolókat, lőfegyvert és kábítószergyanús anyagot is találtak, így valamennyiüket előállították.

A rendőrség lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.