[origo] itthon
Őrizetlenül hagyták az eltűnt rakétát
MTI|2006. 11. 14., 14:50|Utolsó módosítás:2006. 11. 14., 14:55|A rendőrség mellett a honvédség is keresi a bakonyi lőtérről eltűnt rakétát, amelyet a katonák napokig őrizetlenül hagytak a gyakorlótéren. A szárazföldi parancsnokság szóvivője szerint elképzelhető, hogy valaki ellopta a páncéltörő fegyvert, de az is, hogy a szlovén katonák már hazavitték a bedöglött rakétát.
Vizsgálatot rendelt el a Magyar Honvédség vezérkari főnöke a bakonyi katonai lőtérről eltűnt páncéltörő rakéta miatt - tájékoztatta kedden az MTI-t Lakatos Attila százados, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokságának sajtóügyeletese.
Lakatos azt mondta, a vizsgálat elsődleges célja az eltűnt rakéta megtalálása és a felelősség megállapítása. Hozzátette azonban, a vizsgálat során választ várnak arra a kérdésre is, nem kell-e a jövőben módosítani a lőterek, illetve az ott található lőszerek és robbanóeszközök őrzésének rendjét. A jelenlegi szabályozás szerint a katonai gyakorlótereken talált, ott hagyott robbanószereket körbe kell keríteni, s szembetűnően megjelölni, őrzésüket azonban nem írják elő.
A százados közlése szerint november 9-én, csütörtökön egy szlovén lövészászlóalj tartott harcászati gyakorlatot a bakonyi lőtéren, s ennek során egy katona nem tudott elindítani egy kézi páncéltörő rakétát. Miután nem tudott lőni a fegyverrel, azt - a biztonsági előírásoknak megfelelően - a helyszínen hagyta, s erről értesítette a zászlóalja tűzszerészeit.
A szlovén tűzszerészek körbekerítették és megjelölték a rakéta helyét, s még aznap (november 9-én) értesítették magyar kollégáikat - mondta a sajtóügyeletes. A tűzszerészek hétfőre tervezték a hatástalanítást, de akkor már nem találták a rakétát. A százados szerint azért nem őrizték az eszközt, mert az zárt katonai gyakorlótéren feküdt.
A Honvédség feltételezi, hogy bűncselekmény történt, tehát valaki ellopta a páncéltörő rakétát. A százados azonban megjegyezte, azt sem lehet azonban kizárni, hogy a szlovén katonai egység vitte el magával a kézi páncéltörőt, de ennek kiderítése azonban Magyarországon nem lehetséges, ugyanis a zászlóalj egy része már hazautazott. Lakatos közlése szerint vizsgálatot indított az ügyben az illetékes szlovén katonai parancsnokság is.
Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a rendőrség lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt büntetőeljárást indított ismeretlen személy (személyek) ellen.
(MTI)
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Halálos éjjeli betörés Egerszalókon
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Kiakadtak a németek Orbán tankos mondatán
- Halálos éjjeli betörés Egerszalókon
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Kidőlt egy ház fala a tegnapi vihar miatt
- Gyakorlat közben halt meg két elit FBI-ügynök
- Kaszával ölt motorost
- Törvénnyel zárják le a trafikvitát
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Meglibbent a japánok szoknyája
- A brit kormányfőnek elege van az adóparadicsomokból
- Jégeső okozott tömegkarambolt
- Zsiráf született Budapesten
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Béreljen nagymamát!
- Szlovákul és magyarul jelent meg egy szlovák hetilap
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)