Szekeres: Pénzbe kerül a radarépítés csúszása

Vágólapra másolva!
A NATO-főtitkár budapesti tárgyalásain nem került szóba, hogy hová építse Magyarország a harmadik NATO-radart, a Tubesre vagy máshová - jelentette ki Szekeres Imre hétfőn a Magyar Televízió Hétfő este című műsorában. A honvédelmi miniszter arra a kérdésre válaszolt, miként fogadta Jaap de Hoop Scheffer, hogy Magyarország képtelen a harmadik radarról dönteni.
Vágólapra másolva!

Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy megépüljenek a NATO-radarok, s háromból kettő már megépült - hangsúlyozta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a NATO a szövetség pénzéből fedezetet nyújt, de magyar belügy, hogy hol fog megépülni a harmadik radarállomás. Időhatár mindamellett van, s minden késés pénzébe kerül a magyar államnak. Késés esetén ugyanis kötbért kell majd fizetni a szállítóknak, a berendezés gyártóinak és másoknak.

A miniszter kiemelte, hogy a nemzeti érdek, a biztonság érdeke egyenrangú azzal, hogy a pécsiek nyugodtan tudjanak dönteni a kérdésben. Ezért hozták nyilvánosságra pénteken a hatástanulmányokat, s ezeket Budapesten átadták a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezetnek és más szervezeteknek, továbbá a köztársasági elnöknek, s közölték, hogy minden szakmai vitákra készek és nyitottak. Kérték a pécsi civil szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra ők is a saját tanulmányaikat. Szeretnék, ha észérvek alapján lehetne dönteni.

A riporternek arra a közbevetésére, amely szerint egyre valószínűbbnek látszik, hogy népszavazás dönthet majd a kérdésről, Szekeres Imre kijelentette: Magyarországon rend van és demokrácia, s a népszavazás döntését magára nézve kötelező érvényűnek tartja majd. De nehéz helyzetbe kerül az ország a tekintetben, hogy miként szavatolják a biztonságot.

Elfogadtuk a környezetvédők álláspontját, hogy a Zengő nem alkalmas a lokátorépítésre, a Tubes viszont igen, s ezért vállaltuk az ebből eredő határidőcsúszást és költségeket. Nyilván az lenne jó, ha közösen tudnánk dönteni, és megépítenénk a radart - jelentette ki.