Járványos méreteket öltött a calicivírus

Vágólapra másolva!
Több mint kétszázan betegedtek meg négy fővárosi kórházban és a Győr közeli Nyúl községben a járványos méreteket öltött, hányással, hasmenéssel, hőmérséklet-emelkedéssel és hasi görcsökkel járó calicivírus-fertőzésben. A szakember szerint a megelőzés érdekében burgonyát, illetve banánt kell fogyasztani.
Vágólapra másolva!

Már 243-an betegedtek meg calicivírus-fertőzésben: a fővárosban 173-an, a Győr közeli Nyúlban 70-en - közölte szerdán Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője. Kedden reggel még 123 fertőzött volt, azaz egyetlen nap alatt számuk csaknem megkétszereződött.

Az ÁNTSZ közlése szerint a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikáján 89, a Jahn Ferenc Kórházban 48, a János Kórházban 31, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) pedig öt beteget kezelnek a hasmenéses, hányásos tünetekkel járó betegséggel, a Győr megyei Nyúl községben 70-en fertőződtek meg.

A szóvivő tájékoztatása szerint, az ORFI kivételével valamennyi érintett intézményben betegfelvételi tilalom van érvényben. Hozzátette azonban, hogy ez csak bizonyos osztályokra vonatkozik: a János Kórház belgyógyászati osztályára, a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályára, továbbá a Kútvölgyi kórház valamennyi osztályára, az intenzív osztály kivételével. Ritoók azt mondta, ha vizsgálatot rendelnének el az országban, valószínűleg több fertőzöttet találnának, mivel a calici vírus zárt közösségekben, elsősorban az őszi-téli hónapokban okoz megbetegedéseket.

Molnár Kornélia, az országos tiszti főorvos helyettese szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában megerősítette: a négy fővárosi kórházban, illetve Nyúl községben az RNS tartalmú enterális vírus okozott megbetegedéseket. Megjegyezte viszont, hogy az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) előfordult esetek nem utalnak járványra.

Elmondta, hogy a 70-es években az Amerikai Egyesült Államokban felfedezett vírus 2000-ben jelent meg először Magyarországon, tehát már a korábbi években is előfordult. Hozzátette azonban, hogy a megbetegedés nem egyszerre, nem egy időben érintette a kórházakat. A "téli hányásos megbetegedésnek" nevezett vírus zárt közösségekben, széklettel szennyezett élelmiszer, illetve hányadékból visszacsapódó aerosol útján terjedhet - fűzte hozzá.

Közlése szerint a calicivírust 4"H" vírusnak is nevezik, mivel a betegen gastroenterális tünetek, azaz hányás, hasmenés, hőmérséklet-emelkedés, valamint hasi görcsök jelentkeznek. A szakirodalomra hivatkozva azt közölte, hogy a nullás vércsoportúaknál súlyosabb esetek is előfordulhatnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés érdekében burgonyát, illetve banánt kell fogyasztani, mivel ez fokozza a bélnyálkahártya immunitását. Hangsúlyozta továbbá az általános higiéniai szabályok betartásának fontosságát.