Jogvédők a romák menedékkérelme mellett

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International szerint kimerítheti az elnyomás fogalmát a magyarországi romákat érő hátrányos megkülönböztetés, így akár jogosultak is lehetnek menedékjogra az Európai Unióban. A hazai hatóságok azt mondják, hozzájuk senki nem fordult elnyomás miatt. Az utóbbi néhány napban több magyar állampolgár fordult a svéd államhoz menekültjogot kérve, de több igénylést már elutasítottak.
Vágólapra másolva!

Az Amnesty International Magyarország (AIM) vezetője szerint elnyomásnak minősülhet például, ha a hatóságok egy adott helyzetben nem tesznek semmit a romákat érő diszkrimináció súlyos megnyilvánulásai ellen. Ebben az esetben pedig jogos lehet a romák igénye menedékjogra az EU valamelyik tagállamában.

Fodor Márk tudomása szerint volt már olyan eset az Európai Unióban, amikor az egyik tagállam menedékjogot adott egy másik tagállam állampolgárának: egy spanyol állampolgárnak Belgiumban.

Hornungné Rauh Edit államtitkár erre reagálva elmondta, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz nem érkezett bejelentés vagy panasz azzal kapcsolatban, hogy elnyomás alatt élnének emberek Magyarországon. A szakállamtitkár szerint a büntető törvénykönyv "elnyomás" kifejezést nem használ, viszont az egyenlő bánásmódról szóló törvény felsorolja, hogy diszkrimináció, jogtalan elkülönítés, zaklatás, megtorlás esetén van lehetőség a jogi úton történő szankcionálásra.

Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője úgy fogalmazott, a hatóság csak konkrét bejelentésekkel foglalkozik, és egyedi kérelmek alapján indít vizsgálatot. A főosztályvezető azt mondta, "elnyomás" miatti panasszal nem fordult senki az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz.

Polgár Viktor külügyi szóvivő szerdán azt közölte, hogy az elmúlt négy hétben százhuszonkét magyar állampolgár kért politikai menedékjogot Svédországban.