Ellentámadást indított a sértődött Gergényi

Vágólapra másolva!
Egymásnak estek magas rangú rendőri vezetők: a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter elfogultsággal vádolja a Pest megyei főkapitányt, Ignácz Istvánt, amiért az általa vezetett bizottság szerint a budapesti főkapitány hibázott az MTV-székház ostrománál. Gergényi szerint a testület azért jutott erre a megállapításra, mert Ignácz az ő székére pályázik.
Vágólapra másolva!

Egy következménye már biztosan van az MTV-székház ostromáról készült vizsgálatnak: a rendőrség felső vezetői közül többen szembe kerültek egymással. A szeptember 18-ról 19-re virradó éjszaka történtek kivizsgálására létrehozott 5 tagú bizottság jelentését hétfőn hozták nyilvánosságra. Ebből - a felelősök nevesítése nélkül - az derült ki, hogy a tüntetők támadását azért nem sikerült megállítani, mert nem volt megfelelő parancsnoki irányítás, rossz volt a bevetett rendőrök felszerelése, és az egyes egységek nem tudtak együttesen fellépni.

A testület eljárása és megállapításai alapján kedden Bene László országos rendőr-főkapitány kijelentette: Gergényi Péter is követett el szakmai hibákat az ostromnál, de ezek nem olyan súlyosak, hogy okot adnának a budapesti főkapitány menesztésére.

Gergényi Péter közben szintén készített egy saját jelentést, amely hivatalosan még nem is lenne nyilvános. Az [origo] szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Jármy Tibortól úgy értesült, hogy ezt kizárólag az országos rendőr-főkapitánynak továbbították, hogy ő döntsön a közzétételéről. A jelentés azonban a közszolgálati televízió Az Este című műsorának birtokába került, így kedd este egyes részei napvilágra kerültek.

A Vasprefektusnak nevezett rendőri vezető ebben azzal vádolja a bizottságot, hogy elfogultan, nem a valós tények alapján járt el. Ezt Gergényi azzal magyarázza, hogy a testület vezetője, Ignácz István Pest megyei rendőr-főkapitány évek óta az ő székére pályázik. Ezért a jelentésének végén hivatalosan is elfogultságot jelent be ellene. A Pest megyei főkapitány erre reagálva szerdai közleményében visszautasította Gergényi kijelentéseit, és cáfolta, hogy meg akarná szerezni a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői posztját. Ignácz azt állítja: a vezetésével működő testület korrekt, ténymegállapításokon alapuló vizsgálatot folytatott le.

Rivalizál a két főkapitány

A kedd este nyilvánosságra került Gergényi-jelentésből az derül ki, hogy a főkapitány egyáltalán nem tartja magát felelősnek a székház rendőri védelmében elkövetett hibákért. Szerinte eleve nem voltak információik arról, hogy mi készül, és erre a soha nem tapasztalt háborús helyzetre nem is lehetett volna felkészülni. Ráadásul azt is figyelembe kellett venni, hogy ha a rendőri erőket átcsoportosítják a Szabadság térre, akkor meggyengül a Parlament védelme - áll az MTV által közölt jelentésben. Szerettük volna megkérdezni magát Gergényi Pétert is a jelentésének és bizottság megállapításainak különbözőségéről, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Az országos rendőr-főkapitány viszont megvédte az elfogultsággal vádolt Ignáczot és a bizottságot, amely szerinte objektíven tárta fel a tényeket, és mint mondta, erről mások is így vélekednének. Bene László Az Este műsorában láthatóan nem örült, hogy kiszivárgott a jelentés, amelynek elkészítését ő kérte a főkapitánytól. Gergényi véleményének napvilágra kerülése miatt viszont azt kérte a bizottság tagjaitól, hogy reagáljanak a fővárosi rendőrvezető álláspontjára és védjék meg saját álláspontjukat. Az ORFK sajtóosztályának vezetője, Németh Lajos szerdán kérdésünkre azt mondta: a bizottság munkájában részt vevő rendőrök és szakértők véleményét egy-két napon belül hozzák nyilvánosságra .

Kemény munka volt elkészíteni a jelentést

Az [origo] megpróbálta megszólaltatni a bizottság tagjait, de valamennyien azt mondták: nem nyilatkozhatnak, mert az ORFK hírzárlatot rendelt el. Egyikük, Házi István, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitány annyit elárult, hogy meglehetősen nehéz volt a feladatuk, mégis próbálták rekonstruálni a székház elfoglalását a felvételek és számos érintett meghallgatása alapján.

A bizottság munkájáról annyit mondott: megállapításaikat csakis a tényekre alapozták, és a lehető legobjektívebb módon jártak el. Egy másik bizottsági tag, aki szintén megtagadta a nyilatkozatot az országos rendőr-főkapitány utasítására hivatkozva, szerda délelőtt még nem is tudott arról, hogy nemsokára nyilvánosan reagálnia kell Gergényi vádjaira.

További vizsgálatokat várnak a rendőrök

A Független Rendőr Szakszervezet vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy szerintük nem elfogult a vizsgálat értékelése, de vannak hiányosságai. Ezért Pongó Géza szerint ez csak az első lépcső lehet, a vizsgálódást folytatni kell, hiszen továbbra sem tudni, kik a felelősök a sikertelen rendőri fellépésért, és nem ad választ azokra a problémákra, amelyeket a kudarc hozott felszínre.

Így például a rendőrök nem megfelelő védőfelszerelésére, a bevetés irányításának hibáira. "Az sem derült ki, hogy fordulhat elő, hogy több mint 150 rendőrünk megsérült" - tette hozzá. Pongó Géza megjegyezte: az valóban igaz, hogy Ignácz István és Gergényi Péter között véleménykülönbség van a rendőrségi szervezet küszöbönálló átszervezésével kapcsolatban, de ez csak szakmai és nem személyes szembenállás.

Gergely Zsófia