Leninből lehet Puskás utca

2006.11.24. 8:26

Sztahanov, Lenin, Kun Béla nevét is viseli még utca Magyarországon, mint ahogyan találni Tanácsköztársaság vagy Vörös Csillag utcát is. Egy borsodi önkormányzati képviselő mozgalmat indított, hogy szűnjenek meg az előző rendszerhez kötődő elnevezések, és lehetőleg Puskás Ferencről nevezzék el a régi utcákat. Az első Puskás utca Nyékládházán lehet, de Kispesten is hamarosan tárgyalnak erről.

Rengeteg utcanév maradt szerte az országban a múlt rendszerből. Sztahanov, Lenin, Vorosilov, Kun Béla, Ságvári Endre vagy Münnich Ferenc nevét is viseli még több utca és tér. Emellett van még Vörös Hadsereg, Vörös Csillag, November 7., Népköztársaság, Tanácsköztársaság, sőt, még Szovjet utca is. A legtöbb ilyen, régi név a kisebb falvakra jellemző, ahol valószínűleg anyagi okai is vannak annak, hogy nem festették át a névtáblákat. Ha új nevet kap egy utca, le kell cserélni az okmányokat, és ez az autók, valamint a cégek esetében többezer forintos kiadás lehet.

Szabó Csaba fideszes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzati képviselő mozgalmat indított a szocializmusból máig megmaradt utcanevek átkeresztelésére. A politikus azt szeretné, ha Puskás Ferencről neveznének el utcákat az országban, például az előző rendszerhez kötődő utcák átkeresztelésével. Szabó azt mondta, Nyékládházán kezdeményezi a jövő heti képviselő-testületi ülésen, hogy a Ságvári Endre utcát kereszteljék át Puskás Ferenc utcára. Szerinte, ha javaslatát elfogadják, december közepén már sort keríthetnek a névcserére. A tervei között szerepel az is, hogy Emilio Butragenót, a Real Madrid Keselyűnek becézett, legendás csatárát is meghívja az ünnepségre.

Több régi utcanév is található például Fóton. A városban van November 7. tér, Lenin köz, Ságvári utca, Vörös Hadsereg útja is. Szent-Iványi Géza (Fidesz) polgármester azt mondta, jövő héten döntenek az utcák átnevezéséről. Hozzátette, hogy szóba került az is, Puskás is kapjon utcát a településen. Elmondta, hogy mintegy 10 millió forintot is elkülönítenek a névváltoztatásokkal járó kiadásokra: az új utcanevek miatt ugyanis ki kell cserélni az okmányokat.

Novajidrányban furcsa körülmények között, egy álhír miatt merült fel, hogy a Lenin utcát átkeresztelik Puskás utcává. Az egyik kereskedelmi rádió ugyanis kész tényként közölte, hogy átnevezték a faluban a Lenin nevét viselő utcát. Süvegesné Sarlay Zsuzsanna polgármester azt mondta, ő is csak a rádióból értesült arról, hogy a településen már döntöttek: az Aranycsapat csatára nevét viseli az utca Leniné helyett. Azt mondta, hogy ezek után viszont mindenképpen felvetik a következő testületi ülésen a kérdést.

Martfűn is sok, az előző rendszerhez kötődő közterületi elnevezést lehet találni. Münnich Ferenc, Lenin, Kun Béla, Ságvári Endre nevét is viseli még egy-egy utca. Bakonyi Péter polgármester azt mondta, a rendszerváltás óta többször felmerült Martfűn, hogy megváltoztatják ezeket az elnevezéseket. Ez azonban eddig minden esetben felkorbácsolta az érzelmeket, a névcserét támogatók és az ellenzők körében is, így végül maradtak az elnevezések. A kérdés azonban továbbra is jelen van a város életében - mondta. Hangsúlyozta, hogy ugyanakkor most nem ez az önkormányzat életében a legfontosabb kérdés, hanem a gazdálkodás átfogó kérdéseinek a rendezése.

Dombóváron Népköztársaság, Tanácsköztársaság és Kun Béla utca is található. Szabó Loránd (MSZP) polgármester szerint eddig a lakossági ellenállás miatt bukott meg már többször is az utcák átkeresztelése. Szabó szerint általában kétévente felmerül, hogy átkeresztelik ezeket az utcákat, de az utcákban lakók többsége végül ezt mindig elutasította, amikor kiderült, pénzbe kerül az okmányok cseréje. Hozzátette, hogy a Lenin utcát azért már sikerült Szent Gellértre átnevezni.

Azt, hogy az érintettek eltérően vélekednek az utcák esetleges átkereszteléséről, az [origo] munkatársa is tapasztalta. A dombóvári Tanácsköztársaság tér két lakóját kérdeztük meg arról, örülnének-e a tér átnevezésének, esetleg kérték-e már ezt az önkormányzattól. Berger Rezső azt mondta, tudomása szerint még nem kezdeményezte senki a névcserét, de szerinte nagyon helyes lenne, ha végre új nevet kapna a tér. Ezzel szemben Bódis Lajosné azt mondta, ő úgy tudja, már próbálkoztak a tér átnevezésével többen, de olyanok, akik nem ott laknak. Azt mondta, őt nem zavarja ez a név. Szerinte a nemzet történelmének része a tanácsköztársaság is, ezért nem lehet azt a föld alá dugni. Ezen kívül pedig semmi baja nem lesz senkinek, ha ez marad a tér neve - vélte.

Kispesten is lehet Puskás utca

Budapesten ugyan nem maradtak a múlt rendszerhez kötődő utcanevek, de az a fővárosban is felmerült, hogy Puskásról utcát nevezzenek el. Kispest önkormányzata tárgyal hamarosan erről, de azt még nem tudni, hogy melyik utcát neveznék át - tudtuk meg a kerület sajtószóvivőjétől. Amennyiben a kerület megszavazza a Puskás utcát, a fővárosnak is rá kell bólintania erre.

Steiner Pál (MSZP) a fővárosi városképvédelmi bizottság elnöke kérdésünkre megerősítette: tud arról, hogy felmerült, Puskás Ferencről nevezzenek el utcát a fővárosban. Mint mondta, a hivatal munkatársai most vizsgálják, hogy összeegyeztethető-e a javaslat a hatályos rendeletekkel. Szerinte azonban mindenki nyitott arra, hogy Puskás utcát kapjon. A Városháza igazgatási és hatósági osztályán azonban azt mondták az [origo]-nak, hogy csak arról lehet közterületet elnevezni, aki már legalább 25 éve meghalt. Steiner szerint azonban, ha a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé azt, hogy Puskás utcát kapjon, készek módosítani a rendeletet.

Elképzelhető az is, hogy a metró Stadionok elnevezésű megállóját is átkeresztelik, hiszen a közelben található a Puskás-stadion. Az átkeresztelésről a földrajzi névbizottság dönthet. Pokoli Béla, a testület tagja azt mondta, akkor foglalkozhatnak az átnevezéssel, ha kapnak erről előterjesztést a BKV-tól, vagy a fővárosi önkormányzattól. Eddig azonban nem érkezett ilyen megkeresés hozzájuk. A BKV sajtóosztályán azt közölték, hogy nem merült fel ilyen javaslat. A fővárosban viszont már igen, de egyelőre azt vizsgálják, milyen kiadásokkal járna mindez. A metróállomás nevének kicserélésével ugyanis nem csak a megállóban kell a táblákat kicserélni, de új térképekre, menetrendekre is szükség lenne - mondták a Városháza sajtóosztályán.

Komáromi Gergely

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK