Februárban választ elnököt az MSZP

Vágólapra másolva!
Februárban tartja tisztújító kongresszusát az MSZP. Az elnökválasztás mellett várhatóan alapszabályt is módosítanak.
Vágólapra másolva!

Február 24-25-re hívta össze az MSZP tisztújító kongresszusát a párt országos választmánya - közölte Simon Gábor, a testület elnöke a választmány szombati budapesti ülését követően. A politikus szerint a kongresszus napirendjén az elnökválasztás mellett az alapszabály megtárgyalása és módosítása, illetve a párt politikai stratégiájának elfogadása szerepel.

Simon Gábor szerInt a szombati választmányi ülésen személyi kérdésekről nem esett szó.