[origo] itthon
Megdorgálta a bíróság a TV2-s leleplezőket
[origo]|2006. 11. 27., 18:48|Utolsó módosítás:2006. 11. 28., 10:49|Megrovásban részesítette a bíróság a TV2 Napló című műsorának munkatársait, akik leleplező riportot készítettek a megvesztegethető parkolóörökről. A vádlottak padjára kerültek a műsorban bemutatott parkolóőrök is, akik felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

Nem mindenkinek kellett fizetnie
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Négy parkolóőr közül négy elfogadott ötszáz forintot tavaly februárban egy fiatal lánytól annak fejében, hogy parkoló jegy nélkül parkolhasson. Vesztükre, mert a lány a TV2 munkatársa volt, aki rejtett kamerával felvette a vesztegetést. A korrupt ellenőrökről készült riport a csatorna Napló című műsorában lement, azonban nem sokkal később a parkolóőrök és a tévések is a bíróság előtt találták magukat, mégpedig ugyanazon az oldalon: vádlottként, vesztegetés miatt. A hétfői tárgyaláson a bíróság ítéletével gyakorlatilag megpróbálta meghúzni a tényfeltáró újságírás határát.
A Fővárosi Bíróság a négy parkolóőrt és a három tévést is bűnösnek találta a tulajdonképpen megrendezett vesztegetésben. A Napló főszerkesztőjét, Szalai Ádámot és riporterét, Dorogi Gabriellát mint felbujtót ítélték el, mivel ők találták ki, hogy leleplezik a fővárosi parkolóőrök - nézői levelek alapján nagyon is gyakorinak tűnő - megkenését.
Az elkövető pedig az ötletet megvalósító gyakornok lett, akinek sikerült minden esetben úgy parkolni a belvárosban, hogy az őr zsebre tette a felkínált pénzt. Mindhárman megrovásban részesültek, míg a négy ellenőr egy év, illetve egy év kéthónapos börtönbüntetést kapott, aminek végrehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggeszette.
A riport előzménye a parkolási korrupció állítólagos elterjedése mellett az volt, hogy az egyik legnagyobb, több fővárosi kerületben is működő Centrum parkoló társaság vitába keveredett a TV2-vel, amiért a csatorna egy másik, szórakoztató műsorában a parkolóőrök visszaélésein viccelődtek. A bliccelő lány ezért kifejezetten ennek a cégnek a működési területén környékezte meg a szolgálatban lévő ellenőröket. Minden esetben azt mondta nekik, hogy nagyon siet, és a pénzért cserébe arra kérte őket, hogy "figyeljenek" addig az autójára.
A riportműsor egyik februári számában le is vetítették, amint a társaság alkalmazottai egymás után engedik futni a szabálytalanul parkoló, dzsekije alatt titkon kamerával felszerelt huszonéves lányt.
Mint arra a műsor készítői a bíróság előtt is hivatkoztak, a parkolóőrök nem voltak felismerhetők, arcukat kitakarták, a hangjuk pedig el volt torzítva. Mégis mind a négyen az utcán találták magukat, egyikük saját állítása szerint felmondott, mert elege lett, a többiek elismerték, hogy a leleplező riport miatt kerültek lapátra. "Vasárnap este volt a műsor, hétfő reggel már szóltak, hogy ne öltözzek át" - emlékezett vissza az egyik 21 éves parkolóőr az [origo] kérdésére, míg társa még egy napot dolgozott ugyan, de kedden őt is kirúgták.
A hétfői tárgyaláson valamennyien arra hivatkoztak, hogy azért fogadták el a felkínált pénzt, mert nagyon szükségük volt rá. Mint parkolóőrök, napi 10 óra munkával - a parkolási időszaknak megfelelően, 8-tól 18 óráig tartó műszakban - nettó 4000 forintot kerestek, úgy, hogy a szabályok szerint legfeljebb 15 napot dolgozhattak egy hónapban. Így havi 60 ezer forintot kerestek, és a rejtett kamerás felvételek szerint nem is hezitáltak, hogy elfogadják-e a könnyen jött pénzt.
"Nem követheti el, amit leleplez"
Közülük a legidősebb 60 éves, nem is talált munkát, miután elbocsátották a parkoló társaságtól, így jelenleg havi 18 ezer forintos nyugdíj előtti segélyből él, amit vallomása szerint kukázással egészít ki. Egyik társa, amikor a bíró feltette a kötelező kérdést, miszerint van-e vagyona, azt válaszolta, hogy igen, van egy mobiltelefonja. Nem volt pénzük ügyvédre sem, a perben kirendelt védőjük volt, akinek nem sok dolga akadt, hiszen nyilvánvaló volt a bűnösségük.
Ennek ellenére a történtekről riportot készítő Dorogi Gabriella a bíróságon bocsánatot kért tőlük, mint mondta, nem ellenük irányult a leleplezés, csak egy negatív jelenségre akarták felhívni a figyelmet. Elmondása szerint hiába törvénybe ütköző az is, amit újságíróként ők tettek, azt gondolták, nagyobb bűn a korrupciót elhallgatni, mint bemutatni. Az ügyész perbeszédében kiemelte: a tévések akkor jártak volna el helyesen, ha felveszik, amint éppen valaki megvesztegeti a parkolóőrt ahelyett, hogy maguk játsszák ezt el.
A Fővárosi Bíróság végül nem fogadta el a tévések védekezését, hogy cselekményük nem volt veszélyes a társadalomra, sőt egy társadalmi visszásságot tártak a nyilvánosság elé. A lehető legcsekélyebb büntetésként csak megrovást kaptak, figyelembe véve, hogy a tettükkel nem saját maguk számára akartak valamilyen előnyt szerezni, mint a vesztegetéseknél általában. Azonban az ítélet indoklása szerint egy újságíró sem követhet el bűncselekményt azért, hogy más bűnösségét leleplezze, hiszen a törvények alapján gyakorlatilag ugyanazt követték el, amiről lerántották a leplet.
Gergely Zsófia
[origo]
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?