Titkos marad Gergényi válasza

2006.11.27. 13:01

Az országos rendőrfőkapitány úgy döntött, nem hozzák nyilvánosságra Gergényi Péter budapesti főkapitány válaszát arra a jelentésre, amelyik az MTV-székház ostromáról készült. Az ostromról készült jelentés azt állapította meg, hogy Budapest rendőrfőkapitánya követett el hibákat. Gergényi erre válaszul azt írta a kiszivárgott hírek szerint, hogy a dokumentumot készítő testület vezetője elfogult, a helyére pályázik.

Bene László országos rendőrfőkapitány úgy döntött, nem hozzák nyilvánosságra az MTV-székház ostromáról készített bizottsági jelentésre adott BRFK-választ, mert az túl szakmai - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfőn. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos emiatt azonban rögtön bírálta is a rendőséget, azt mondta, "az anyag nyilvánosság előli elzárására nem kompetens érv az, hogy túlságosan szakmai az anyag".

Bene László a múlt héten még azt mondta: néhány napon belül nyilvános lehet, mit tartalmaz az a tízoldalas irat, amelyben Gergényi Péter megjegyzéseket fűzött az öttagú rendőri bizottság nyilvánosságra hozott jelentéséhez, amelyben az MTV-székház elleni támadás éjszakáján történt rendőri intézkedéseket elemezték.

A jelentés azt állapította meg, hogy Budapest rendőrfőkapitánya követett el hibákat a Magyar Televízió elleni támadás éjszakáján, de ezek nem voltak súlyosak, és nem adnak okot arra, hogy Gergényi Pétert menesszék - mondta korábban Bene László országos főkapitány, aki hozzátette azt is, hogy figyelembe kell venni, az adott körülmények közt betarthatók voltak-e egyáltalán a szabályok.

A múlt hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésből kiderült, hogy a televízió székházának védelmekor számtalan hibát követtek el. Ötletszerűek voltak a kiadott parancsok, és az sem volt egyértelmű, hogy az utasítás eljutott-e a címzetthez. A rendőröknél nem volt gázálarc, és a könnygázgránátok kilövésére alkalmas puskák is a raktárban voltak.

Ignácz István dandártábornok, az öttagú bizottság vezetője november 10-én jelentette be, hogy befejeződött a vizsgálat. Az ORFK tíz nappal később döntött róla, hogy a jelentést nyilvánosságra hozzák. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ezt követően  adta át az ORFK-nak észrevételeit a bizottság jelentésével kapcsolatban.

Egymást támadták a rendőri felső vezetők

Egy következménye ugyanakkor már biztosan van az MTV-székház ostromáról készült vizsgálatnak: a rendőrség felső vezetői közül többen szembe kerültek egymással. Annak ellenére ugyanis, hogy Gergényi észrevételei hivatalosan nem lesznek nyilvánosak, korábban már Az Este című műsor birtokába került annak tartalma, így a múlt kedden egyes részei napvilágra kerültek.

Gergényi Péter e szerint azzal vádolta meg a bizottságot, hogy elfogultan, nem a valós tények alapján járt el. Ezt Gergényi azzal magyarázza, hogy a testület vezetője, Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány évek óta az ő székére pályázik. Ezért a jelentésének végén hivatalosan is elfogultságot jelentett be ellene. A Pest megyei főkapitány erre reagálva szerdai közleményében visszautasította Gergényi kijelentéseit, és cáfolta, hogy meg akarná szerezni a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői posztját. Ignácz azt állítja: a vezetésével működő testület korrekt, ténymegállapításokon alapuló vizsgálatot folytatott le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK