Fizethetnek az ellenzékkel szavazó szocialisták

Vágólapra másolva!
Pénzbüntetésre számíthat az a két szocialista képviselő, akik a nyugdíjtörvényt érintő ellenzéki indítvány megszavazásakor nem tértek vissza időben a Parlament folyosójáról - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.
Vágólapra másolva!

Lendvai Ildikó elmondta: a frakció által megszavazott pénzbüntetéssel szankcionálják a két szocialista képviselőt a frakciószabályzat szerint. Hozzátette: a harmadik szocialista képviselő "véletlenül nyomott rossz gombot". Mint mondta, nem az a probléma, hogy ellenzéki javaslatot fogadtak el, hanem az, hogy a koalíción belül nem tudtak egységes magatartást kialakítani.

A nyugdíjtörvény hétfői zárószavazása előtt az Országgyűlés elfogadott egy ellenzéki módosító javaslatot, ami az előrehozott nyugdíj megállapításakor a szolgálati időt venné figyelembe. Ennek az indítványnak a szavazásakor szavazategyenlőség alakult ki - 178 igen, ugyanennyi nem, tartózkodás nem volt -, végül az ülést vezető Világosi Gábor (SZDSZ) szavazata döntött az ellenzéki indítvány javára.

A kormánypárti politikus azért támogatta a javaslatot, mert az egybecsengett az SZDSZ-es Béki Gabriella javaslatával, aki ugyancsak a szolgálati idő figyelembe vételét tartotta fontosnak az előrehozott nyugdíj megállapításához.

Lendvai Ildikó az Aréna című műsorban beszámolt arról is, hogy a frakció egyeztetést kezdeményez SZDSZ-szel, mert "túl sűrűn az ilyesmi nem fordulhat elő". "A koalíció azon alapszik, hogy (...) a döntő kérdésekben előzetes egyeztetés kell" - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: "ebből nem lehet precedenst csinálni".