Hétre nőtt az olaszliszkai gyanúsítottak száma

Vágólapra másolva!
Újabb három embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy részt vettek a tiszavasvári tanár agyonverésében Olaszliszkán. A rendőrség egy fiatalkorú fiút, egy férfit és egy nőt gyanúsít, velük együtt már hét ember van őrizetben a brutális gyilkosság miatt.  
Vágólapra másolva!

Három újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség kedden az olaszliszkai brutális bűncselekménnyel kapcsolatban - tájékoztatta közleményében a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-t. Ezzel már hétre emelkedett a lincselés gyanúsítottjainak száma.

A közlemény szerint a nyomozóknak a rendelkezésre álló adatok alapján ismételten sikerült olyan bizonyítékokat felkutatni, amelyek eredményeként "újabb személyekkel szemben igazolható a megalapozott gyanú, miszerint részt vettek a bántalmazásban, így november 28-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előállított, gyanúsítottként kihallgatott majd őrizetbe vett három olaszliszkai személyt".

A rendőrség indítványozta a 16 éves fiú, a 31 éves férfi és a 35 éves nő előzetes letartóztatását. A súlyos bűncselekmény nyomozását a rendőrség változatlanul fokozott ügyészi felügyelet mellett, az ügyészséggel közvetlen napi munkakapcsolatban végzi.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nyomozók a felmerült adatok alapján emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt korábban már négy személyt vettek őrizetbe, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.