Az MSZP tanácstalannak látja Demszkyéket

Vágólapra másolva!
Ragaszkodik Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi posztjához a budapesti MSZP, a feladatával kapcsolatban viszont hajlandók a kompromisszumra. A két párt a koalíciós tárgyalások során elbeszélt egymás mellett azzal kapcsolatban, hogy ki vállalja a népszerűtlen egészségügyi reform irányítását.
Vágólapra másolva!

"A terület ügyében hajlandók vagyunk újra tárgyalni, a személy ügyében nem" - fogalmazott Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke. Így jelezte, pártja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes legyen, azonban elképzelhetőnek tartanak kompromisszumot abban a kérdésben, hogy milyen területet irányítson.

Utalt rá, ha kell, az egészségügy területét is "bevállalják". Molnár az [origo]-nak ezt azzal indokolta - némileg piszkálódva -, hogy "látják az SZDSZ tanácstalanságát", az egészségügy pedig túl fontos kérdés ahhoz, hogy ne tudjanak valamilyen megállapodásra jutni.

Molnár Gyula elmondta, hogy a koalíciós tárgyalások során az ő értelmezésük az volt, hogy az egészségügy - éppen a küszöbönálló alapvető reformok miatt - egy teljesen külön terület lesz. "Mi úgy gondoltuk, hogy elkerül az előző ciklusban ezt irányító SZDSZ-től, de nem is kerül hozzánk" - magyarázta a szocialista politikus.

A liberálisok véleménye ezzel annyiban egybeesik, hogy az egészségügyet - mivel ez szerintük is alapvető fontosságú - szintén külön kezelték volna, azonban az egyik szocialista főpolgármester-helyetteshez telepítették volna a politikai felelősséget. Az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre szerint így a helyettes politikai hatáskörébe tartozna, a végrehajtást viszont különvennék. A várhatóan népszerűtlen döntésekkel járó végrehajtói feladat Tiba Zsolt főjegyzőhöz került volna, a kormányzat egészségügyi döntéseinek következtében elkerülhetetlen kórházátszervezésekkel együtt.

Demszky Gábor azonban egyenesen azt állítja, hogy erről meg is állapodott Gy. Németh Erzsébettel még októberben, és a szocialista politikus vállalta a feladatot. Gy. Németh ugyanakkor azt állítja, hogy már akkor is elmondta, a kultúra és oktatás és a gyermekvédelem területével foglalkozna legszívesebben. Elmondása szerint akkor arra a kérdésre, hogy az egészségügyet elfogadná-e, azzal válaszolt: tudomása szerint a pártja álláspontja is az, hogy az egészségügyet, mint eddig, a szabaddemokraták vigyék továbbra is

Demszky Gábor hétfőn nem kívánt nyilatkozni a főpolgármester-helyettesi poszt körül kialakult vitáról. Ikvai-Szabó Imre kérdésünkre azt mondta: van egy elfogadott, de alá nem írt koalíciós szerződés, a másik fél pedig egy személyi kérdéstől teszi függővé a politikai együttműködéshez szükséges alkut. A törvény szerint a főpolgármester joga a helyettesek jelölése. Ikvai-Szabó Imre megfogalmazása szerint a kérdés most az, rá lehet-e kényszeríteni Demszky Gábort, hogy politikai megfontolásokból együtt kell dolgoznia valakivel.

Gergely Zsófia