Szerémy Gyula

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szerémy Gyula tanító 1934-ben született Salgótarjánban. Tavaly volt 50 éve annak, hogy Sárospatakon átvette első diplomáját. Ezt követően végezte el a Tanárképző Főiskolát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, matematika és fizika szakon. 1994-ben a szécsényi gimnázium igazgatója lett, az iskolát 1999-ig, nyugállományba vonulásáig vezette. Óraadóként ma is tanít. Az idén vette át a "Szécsényért"-kitüntetést.